Az eljárást a kutatók közbenjárására két gyermek esetében már megszüntették, további kettőnél még folynak az egyeztetések. A gyerekek a Cambridge-i Egyetem felmérésében vettek részt, amelyben 300, kórosan elhízott gyermek DNS-profilját vizsgálták és hasonlították össze normál testsúlyú gyerekekével.
![elhízott, elhízás, DNS, éhség elhízott, elhízás, DNS, éhség](https://vital.hu/files/images/i_elhizott-gyerekek-dns.jpg)
A kutatók megállapították, hogy az elhízott gyerekek egy részénél hiányoznak a DNS bizonyos részei. Különösen a 16-os kromoszómán lévő, kilenc gént érintő hiány esetében tűnt erősnek a kóros elhízással való összefüggés. A hiányzó gének egyikére például az agynak azért van szüksége, hogy az étvágyat szabályozó leptin hormonra megfelelően tudjon válaszolni.
Azok a gyerekek, akiknél hiányzott ez a DNS-darabka, szinte csillapíthatatlan éhséget éreztek. „Nagyon-nagyon éhesek voltak, mindig enni akartak” – idézte fel Sadaf Farooqi, a kutatás egyik vezetője.
Az amúgy ritkán előforduló genetikai eltérések felfedezése segíti az elhízással összefüggésben lévő kromoszómarészek feltárását, valamint új és hatásos kezelési módok kifejlesztését.