
Az elkövető a hamis termékek terjesztése érdekében weboldalt is létrehozott, emellett internetes hirdetéseket is fizetett, a teszteket a mintavételi pálcák beszerzési árához képest kétszázszoros áron forgalmazta, a vevőkkel álnéven levelezett.
A sértettek egyike kétségbe vonta a vádlottaktól vásárolt gyorsteszt hatásosságát, ezért bejelentést tett a gyógyszerészeti és élelmezés-egészségügyi intézetnél. A hatóság vizsgálatot kezdett - amelyben a 49 éves vádlott a fedőcég nevében járt el - és annak eredményeképpen feljelentést tett - írták.
Az ügynek 133 magánszemély és cég a sértettje, az okozott kár meghaladja a 7 millió forintot. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az 51 és 49 éves férfit egészségügyi termék meghamisításával, illetve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalásokkal és más bűncselekménnyel, a strómant közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság az 51 éves férfit 2 év - 5 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és közel 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte, a 49 éves férfival szemben 2 év végrehajtandó börtönbüntetést, stróman társukkal szemben pedig 325 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.
Az ügyészség az 51 éves férfi ítélete ellen fellebbezést jelentett be, súlyosításért, végrehajtandó börtönbüntetésre ítélés érdekében - áll a közleményben.