2024. December 03. kedd
Noha a gyermekbénulás bizonyos értelemben már történelem, a világ egyes szegleteiben még mindig fel-felüti a fejét – derül ki az amerikai Centers for Disease Control and Prevention friss tájékoztatásából.

„Meglehetősen közel vagyunk ahhoz, hogy a gyermekbénulás végképp a múlt része legyen. Globális szinten még soha nem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy végleg eltűnjön a betegség” – mondja Dr. Tom Frieden, a CDC elnöke. A határokon átívelő gyermekbénulás elleni háború 1988-ban vette kezdetét. A gyerekek millióit megbénító betegség azóta lassanként megkezdte a visszavonulást: évi 350 ezerről indult a megbetegedések száma, ebben az évben viszont már csak 27 esetről érkezett jelentés globális szinten. „Ebben az időszakban – 1988 és 2016 között – 2,5 milliárd gyereket oltottak be gyermekbénulás ellen. Ha erre nem került volna sor, további 15 millió gyerek élne bénán” – mondja a szakember.

Dr. Frieden szerint komoly problémát jelent, hogy egyes területeken – például Nigériában -, még mindig jelentenek megbetegedéseket, továbbá Pakisztánban és Afganisztánban is további lépésekre van szükség, hogy a védőoltás egy széles réteg számára legyen elérhető. Ahhoz, hogy a gyermekbénulás már csak a történelemkönyvek lapjain tűnjön fel, még további 1,5 milliárd dollárra van szükség a CDC becslései szerint.


Forrás: Medipress
2016. 10. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés