A Virginia Egyetemen nemrég elkészült tanulmány szerint az emberbe tulajdonképpen bele van programozva az empátia képessége, és azokat, akik közel állnak hozzánk, saját magunkkal azonosítjuk. Amint azt James Coan, az Egyetem pszichológia professzora a Social Cognitive and Affective Neuroscience című lapban kifejtette, a szeretteink, azáltal, hogy közel állnak hozzánk és hasonlóak hozzánk, lényegében a részünkké válnak. A professzor MRI segítségével figyelte meg 22 fiatal felnőtt agyát, miközben vagy őket, vagy egy barátjukat, vagy pedig egy számukra teljesen ismeretlen embert azzal „fenyegettek” meg, hogy enyhe áramütés fogja érni őket. A szakemberek megállapították, hogy – amint az várható volt – az agy fenyegetettségre adott válaszért felelős területei akkor váltak aktívvá, amikor magát az alanyt érintette az áramütés veszélye, ám ezek a részek azonos mértékű aktivitást mutattak akkor is, ha egy barát került hasonló helyzetbe. Ezzel szemben, amikor az áramütés az ismeretlen személyt fenyegette, ezek az agyterületek nagyon kis mértékben váltak aktívvá.
Coan mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a hozzánk közel állókat a saját részünkként tartjuk számon, így ha egy barátunk vagy szerettünk bajba kerül, azt úgy éljük meg, mintha mi magunk kerülnénk bajba. A szakember szerint mindez azért alakult így ki, mert az embereknek szükségük van barátokra és szövetségesekre, akiket magukhoz hasonlónak éreznek, ráadásul minél több időt töltünk velük együtt, annál inkább leszünk valóban hasonlóak hozzájuk. Az empátia képessége tehát lényegében egy evolúciós folyamat eredménye, és mindannyiunk közös érdeke, hiszen az összetartozás érzése segítséget nyújthat a nehéz időkben.