2024. Május 21. kedd
Hasfájás gyermekkorban -  Reflux a hasfájás hátterében -  A reflux tünetei gyerekeknél -  A reflux kezelése gyerekeknél
Az új közösségbe való beilleszkedés, a szülőtől való elválás is okozhatja, ha a gyerekeknek az évkezdés idején gyakrabban fáj a hasa. Dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergia specialista, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a reflux is okozhat ilyen tüneteket, már bölcsődések, óvodások és iskolások körében is.

Hasfájás gyermekkorban

A gyerekkori hasfájásnak több kiváltó oka lehet. A tartós, hosszabb időn át tartó vagy visszatérő panaszok oka lehet például székrekedés. Ez is gyakran összefügg az évkezdéssel, hiszen előfordul, hogy a gyerekek nem szívesen használják a wc-t az idegen környezetben.

Gyerekkorban is jelentkezhet reflux.Szintén a szeptemberhez köthető a fruktóz felszívódási zavar tüneteinek felerősödése. Ha a gyerekek egy adott időszakban sok, magas cukortartalmú gyümölcsöt, például szőlőt vagy tízóraira csomagot gyümölcsleveket fogyasztanak, hasfájás, hasmenés jelentkezhet. Ez a panasz azonban átmeneti, diéta hatására enyhülnek a tünetek.

Hasfájás gyerek reflux

Az is előfordulhat, hogy az iskolai büfében vagy a menzán más, az otthoni alapanyagoktól eltérő mennyiségben használt összetevők okoznak gondot.

Egy fel nem ismert laktózérzékenység tünetei felerősödhetnek például attól, hogy az otthoni szokásoktól eltérően hirtelen több alkalommal, reggelire, tízóraira vagy uzsonnára is többet fogyaszt tejet, kakaót a gyerek.

A gyermekkori hasfájásnak tehát szerteágazó okai lehetnek, éppen ezért nem szabad csak a stresszre, az évkezdésre fogni, ha a gyermek heteken át tartó vagy visszatérő tünetekre panaszkodik.

Reflux a hasfájás hátterében

A hasfájás okáról árulkodik a fájdalom helye is. A has felső részén, a gyomor környékén és a mellkasban (a nyelőcső területén) jelentkező fájdalom utalhat reflux betegségre. Ez ugyanis nemcsak a gyakori bukásoktól szenvedő csecsemőket érinti, későbbi életkorban, nagyobb gyerekeknél is megjelenhet.

A panaszok súlyosbodása többek közt összefügghet az évkezdéssel járó stresszel és azzal is, hogy a gyerekek esetleg kapkodva étkeznek, nincs annyi idő a nyugodt étkezések lebonyolítására, mint a nyári szünetben.

A reflux tünetei gyerekeknél

• mellkasi fájdalom,

• gyakori böfögés,

• helyes szájhigiénia ellenére is rossz szájszag, romló fogak,

• gyakori betegeskedés.

Dr. Balogh Ádám elmondta, hogy a savas gyomornedv a szájban is érezhető savanyú ízt okozhat, a szájüregbe került gyomorsav és emésztőnedvek pedig kikezdik a fogzománcot. A közösségbe került gyerekek ugyan gyakran betegeskednek, de ha elhúzódó köhögés, sípoló légzés, orrfolyás, arcüreggyulladás, rekedtség, visszatérő torokfájás jelentkezik, reflux is állhat a háttérben. A savas gyomortartalom ugyanis egészen a garatig feljuthat, az állandó irritáció miatt gyulladt nyálkahártya pedig fogékonyabb a fertőzésekre.

A reflux kezelése gyerekeknél

Nagyobb gyerekek esetében a refluxot ugyanazok az okok váltják ki, mint felnőtteknél. Kialakulásának kockázatát növeli, illetve a meglévő tüneteket súlyosbítja az elhízás, a túlevés, bizonyos ételek és italok, valamint egyes gyógyszerek.

A tüneteket gyomorsav csökkentő gyógyszerek adásával lehet mérsékelni, emellett a reflux kezeléséhez javasolt néhány életmódbeli változtatást is bevezetni:

• hasznos az ágy fejvégének megemelése,

• naponta több, kisebb étkezés bevezetése,

• a panaszokat okozó ételek és italok – pl. savanyú, fűszeres, zsíros ételek, csokoládé – kerülése, - rendszeres mozgás.


Forrás: Budai Allergiaközpont
2022. 11. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés