2024. December 18. szerda
A magyar betegek jelentős része nem az orvosi rendelvénynek megfelelően szedi a számára felírt gyógyszert, és az is jellemző, hogy sokan akár hónapokra felfüggesztik a gyógyszerszedést – állapította meg legújabb felmérése alapján a GfK Hungária piackutató intézet.

A GfK a ConsumerScan kutatásának keretében a magyar háztartások gyógyszervásárlási szokásait vizsgálta 2010 januárja és 2011 áprilisa között kétezer, Magyarország lakosságát reprezentáló háztartásban. Ennek részeként rögzítették az egyes háztartások által vásárolt gyógyszerek vonalkódját is – mondta el Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

gyógyszerszedés

A viselkedési mintákra vonatkozó kvalitatív vizsgálat szerint sokan rendkívül pontosan vásárolják és szedik a vitaminokat illetve immunerősítőket, a krónikus betegségekre felírt gyógyszereket azonban csak időszakosan.

A nemzetközi szakirodalomban drug-holiday-nek nevezett "gyógyszerszabadság" Magyarországon is megfigyelhető. A krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek szedését sokan bizonyos időszakokban – akár több hónapra is – felfüggesztik. Ilyen időszakok általában a karácsony-szilveszter ideje valamint a nyár, amikor a pihenés és ellazulás sokak számára a gyógyszerszedési kötelezettségektől való elszakadást is jelenti.

A betegek gyógyszerszedés melletti elköteleződését nagyban nehezítik a felírt gyógyszerek változásai, ha a több gyógyszert tartalmazó kezelés elemei lecserélődnek, vagy ha szert kell váltaniuk.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a felírt és be nem szedett gyógyszer a "legdrágább a társadalom számára, a rosszul vagy hiányosan megvalósított kezelés elmaradt hasznot, el nem ért egészségértéket jelent" – olvasható a GfK által az MTI-nek eljuttatott közleményben.


Forrás: MTI
2011. 05. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés