2024. December 22. vasárnap

Visszafordítható lehet a hajhullás

hajhullás, szőrtüszők, hajhagymák, gén
1 . oldal
Lehetséges, hogy a hajhullás mégsem visszafordíthatatlan folyamat, állítják azok a tudósok, akik egereken végzett kísérleteik során sikeresen segítették elő új szőrtüszők képződését.

Az eddigi ismeretek szerint ha a szőrtüszők, illetve a hajhagymák egyszer károsodtak, sosem lesznek már pótolhatók; a Pennsylvania Egyetem kutatói szerint azonban a hajnövekedés egy gén segítségével ösztönözhető.

hajhullás, gén

Az emberi fejen kb. százezer hajhagyma található, melyek az embrionális korban a terhesség elején fejlődnek ki, és eddig úgy tudtuk, hogy életünk folyamán később már nem keletkezik több. A tudóscsoport szerint egy olyan gén, mely fontos szerepet játszik a sebgyógyulásban, új szőrtüszők kialakulásában is részt vehet.

A kutatók egereken végzett kísérleteik során kis területeket távolítottak el a bőr külső rétegéből, és úgy tűnt, már ez is őssejt-tevékenységet gerjesztett az érintett területen, aminek következtében új szőrtüszők keletkeztek.

Ha az említett gént blokkolták, nem képződtek tüszők. Ha a gén működését fokozták, számos újabb szőrtüsző keletkezett, a korábban sérült bőrfelület pedig megkülönböztethetetlen lett a környező területektől.

A kutatók szerint felfedezésük nemcsak a kopaszodás kezelésében, de a sebgyógyításban is új távlatokat nyithat.

Egy, a BBC által megszólaltatott szakértő szerint a mostani eredmények rávilágítanak arra, hogy a bőr sokkal több erőforrással rendelkezik, mint korábban gondolták, és a sebgyógyulásra jellemző körülmények között a hajhagymák képesek újraképződni a gyógyulófélben lévő epidermisz és az alatta lévő dermisz sejtjeiből. A mostani felfedezés jelentősége többrétű, egyrészt a felnőtt őssejtek újraprogramozó ereje, másrészt a sebgyógyítás és a területén történő esetleges alkalmazásai miatt.


Forrás: Vital

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés