2024. Március 28. csütörtök
Életveszélyes állapot -  Nincs szükség az egész has felnyitására

A hasi fő ütőér tágulata, mely hazánkban több tízezer embert érint, súlyos belső vérzést és végső soron halált is okozhat. Az eddig alkalmazott veszélyes nagy hasi műtét helyett minimális beavatkozással és kevesebb szövődménnyel járó alternatívát jelent egy új megoldás.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


A következő generációs orvosi eszközt már beültették az első betegekbe az USA-ban. Hazánkban azonban még nem használhatják az orvosok, pedig körülbelül 10 ezer beteget érintene a fejlesztés, és a termék már megjelent a nemzetközi piacokon.

műtő, hasi, aorta, aneurizma

A veszélyes, többórás nagy hasi műtéteket felválthatná egy minimálisan invazív, azaz a lehető legkisebb beavatkozással járó eljárás: egy apró fémháló, ún. sztent beültetése. A lábadozási idő jelentősen csökkenne, ráadásul a műtéti megterhelés és a szövődmények kockázata is lényegesen kisebb lenne egy ilyen eljárás során.

Életveszélyes állapot

Az orvosi néven „hasi aorta aneurizma” (AAA) az ütőér hasi szakaszán kialakuló tágulat. Életveszélyes állapot: meggyengül az érfal és ezért kiszakadhat, ami súlyos belső vérzéshez vezet. Ez a szövődmény a betegek 20%-ánál bekövetkezik, időbeni kezelés nélkül. Becslések szerint az Egyesült Államokban 1,2 millió, hazánkban több tízezer embert érint. Ha nem kezelik, az aorta fala kiszakadhat, ami erős belső vérzést okoz, esetenként halálos is lehet. Magyarországon AAA miatt évente több száz ember hal meg.

Előrehaladottabb esetben műtéti beavatkozásra van szükség. Sokáig erre csak nagy hasi műtéttel volt lehetőség: a szegycsonttól a köldökig érő bemetszést ejtenek, majd a belső szerveket félrehúzva jutnak hozzá az érintett érszakaszhoz. Egy műér-szakaszt (graftot) varrnak be az aortába úgy, hogy a kitüremkedés falait körbefogja. Az eljárás 3-6 órát vesz igénybe és utána hosszú a lábadozás.

Nincs szükség az egész has felnyitására

A Medtronic vállalat több mint egy évtizede fejleszt az AAA betegek számára speciális fémhálóból és műanyagból álló csövecskéket – ún. sztenteket. A sztentet a combverőéren keresztül felvezetett katéterrel lehet eljuttatni a tágult érszakaszba. A vér a beültetett sztenten keresztül áramlik. Így az érfalra gyakorolt nyomás csökken, ezzel együtt a kiszakadás veszélye is megszűnik. A szaknyelven endovaszkuláris korrekciónak (EVAR) nevezett beavatkozás speciális eszközöket és szakértelmet igényel ugyan, viszont a műtéti megterhelés és a szövődmények kockázata lényegesen kisebb, mint hasi műtét mellett.

A Medtronic fejlesztőgárdája a különösen nehéz anatómiai helyzetek megoldására dolgozta ki az új „Endurant Stent Graft” rendszert, mely július elején megkapta a nemzetközi forgalmazáshoz szükséges engedélyt (Conformité Européene jelzést), és az USA-ban egy klinikai vizsgálat keretében az orvosok már elkezdték alkalmazni a műtétek során.

„A hasi fő ütőér tágulata esetenként életveszélyes szövődményekkel járó, súlyos betegség. A nyílt hasi műtét komoly megterheléssel jár. Egyre gyakrabban kisebb megterheléssel járó, endovaszkuláris kezeléssel előzzük meg a hasi aorta szövődményeit. Azonban a kedvezőtlen anatómiai viszonyok gyakran megakadályozzák e módszer alkalmazhatóságát. Az Endurant innovatív kialakításával az volt a cél, hogy meg lehessen oldani a speciális, nagy görbületekkel járó anatómiai viszonyokat is. Alkalmazásával egyre több betegnél lesz lehetőség a kevésbé megterhelő, új műtéti megoldásra. A kedvező nemzetközi tapasztalatok alapján várjuk, hogy minél hamarabb alkalmazhassuk mi is ezt az új eszközt” – mondta prof. Dr. Hüttl Kálmán, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Központ osztályvezetője.


Forrás: Mmd
2008. 09. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés