2024. December 03. kedd
Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját: szeptember 27-én és 28-án több mint száz helyszínen várhatóan kétezernél is több program várja majd a tudomány iránt érdeklődőket.
Tájékoztatásuk szerint Magyarországon idén is több száz intézmény - egyetem, kutatóintézet, könyvtár, levéltár és múzeum - csatlakozik az eseményhez, amelyet huszadik alkalommal rendeznek meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kutatói életpályát és a tudományos kutatást. Idén is megrendezik a Kutatók éjszakáját
A Kutatók éjszakáját hagyományosan szeptember utolsó péntekjén, illetve szombatján rendezik meg egész Európában.
A részletes program szeptember elejétől lesz elérhető a Kutatók éjszakája honlapján (www.kutatokejszakaja.hu), valamint a rendezvény Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/kutatokejszakaja), amelyeken addig is érdekes hírek olvashatók a tudomány világából - olvasható a közleményben.
A Kutatók éjszakáját idén is az RCISD Regionális Tudásközpont és a köré szerveződött FAWORIT konzorcium rendezi, amely tizedik alkalommal nyerte el az Európai Unió (EU) Marie Sklodowska Curie programjának (MSCA) támogatását.
A szervező konzorcium tagja a RCISD Regionális Tudásközpont, a Nők a Tudományban Egyesület, a Hétfa Kutatóintézet, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Óbudai Egyetem.
Forrás: MTI
2024. 02. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés