Az év harmadik hetében 185 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 800 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Utóbbiak közül a betegek 35 százaléka gyerek, 31,1 százaléka 15-34 éves felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 23,1 százaléka, 10,8 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
Január 16. és 22. között tíz közigazgatási területen nőtt, hatban csökkent és négy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében volt, a legkevesebb pedig Vas és Bács-Kiskun vármegyében.
A múlt héten 208 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. Az orvosok által beküldött 134 minta közül harminc betegnél az influenza valamelyik típusát, tizenhárom betegnél a koronavírust és szintén tizenháromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett, egy Komárom-Esztergom vármegyei óvodából, ahol a három minta mindegyikében az RSV-t igazolták.
A múlt héten 211-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 38 beteg részesült intenzív ellátásban. A kórházi ápolást igénylő 211 beteg 43,6 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 32,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.
A kórházba felvettek közül 39 betegnél az RSV, 38 betegnél a SARS-CoV-2 és tíz betegnél az influenza A vírus kóroki szerepét igazolták. Az RSV-pozitív betegek 74,4 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 84,2 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás betegek 60 százaléka a 0-5 évesek korcsoportjába tartozott.