2024. Március 28. csütörtök

A gyermekkori táplálkozás és az intelligencia összefüggésbe hozhatók egymással. A kapcsolat független az iskolában eltöltött évektől – állítja egy tanulmány.


Korábbi kutatások arra utaltak, hogy a kora gyermekkori hiányos táplálkozás kapcsolatban van a felnőttkori gyengébb képességekkel. A szerzők szerint a táplálkozás és a korai intellektuális ingergazdagság egyaránt fontos meghatározó tényezői a felnőttkori szellemi képességeknek.

kisbaba, intelligencia,  táplálkozás

A két faktor közötti összefüggés tesztelésére az atlantai Emory Egyetem munkatársa, Aryeh D. Stein által vezetett csoport guatemalai gyermekek adatait dolgozta fel, akik kísérletképpen 1969 és 1977 között kukoricakeményítő tartalmú italt (atole) kaptak. Felnőttként a gyerekek egy része 2002 és 2004 között intelligencia-teszteken és egyéni elbeszélgetéseken vett részt. A vizsgált személyek átlagéletkora 32 év volt.

Az eredmények szerint azok, akik atolét kaptak 2 éves korukig, általában jobban teljesítettek az értelmező olvasást igénylő feladatoknál és a kognitív képességeket mérő teszteken. Az egyéb faktorok (iskolában eltöltött évek száma) rögzítése után a kapcsolat még mindig statisztikailag szignifikáns maradt.

Ráadásul a szerzők úgy találták, hogy összefüggés van az iskolában eltöltött évek száma és a táplálékkiegészítés között. „Akik atolét fogyasztottak, átlagban 0,4 évvel többet jártak iskolába. A nők esetében ez az arány még magasabb, 1,2 év.” Ez azt is jelentheti, hogy az iskolában eltöltött hosszabb idő közrejátszik a további képességfejlődésben.

A szerzők következtetése szerint az adatok további bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy megfelelő táplálkozást és iskolázottságot kell biztosítani a gyermekek számára a korai életszakaszban.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés