2024. December 21. szombat
A klimax időszakában sok nő szenved különféle tünetektől, amelyek között gyakori az alvászavar. Ennek megoldására brazil kutatók igen gazdaságos és mellékhatások nélküli altatószert találtak: a jógát.

Rui Ferreira Afonso és munkacsoportja évek óta foglalkozik a változó korban lévő nők különféle panaszainak kezelésével. A Menopause szakfolyóiratban leírták, hogy a jóga a nők klimaxos panaszainak mérséklésére már korábbi vizsgálatok szerint is hatásosnak tűnik. Arra vonatkozólag is vannak adatok, hogy alvászavarok javítására ugyancsak alkalmas, de nem találtak olyan megfelelően ellenőrzött tanulmányt, amelyben a változó korba kerülő nők alvászavarainak csökkentésével kapcsolatban történtek volna megfigyelések.

jóga

A munkacsoport 44 menopauza utáni korban lévő 50-65 éves nőt vont be vizsgálatába, amelyben csak olyanok vehettek részt, akik nem kaptak hormonkezelést és nem volt krónikus betegségük, mint a cukorbaj vagy rosszindulatú daganat.

Az önként jelentkezőket véletlenszerű módon három csoportba osztották. Az egyik csoport tagjai jógaoktató segítségével hetenként két alkalommal egy órást jógáztak. A másik csoport tagjai ugyanannyi időt töltöttek passzív lazítással, a többieknél pedig semmiféle beavatkozás nem történt: ez volt a kontroll csoport.

A négy hónapos megfigyelés végén az derült ki, hogy a jógázók mérhetően kevesebbet szenvedtek alvászavartól, életük minősége is jelentősen javult, nem éreztek annyi stresszt, mint a másik két csoportban lévők. A jóga csökkentette a klimaxos panaszokat is. Az eredmények alapján a kutatók szerint a rosszul alvó, változó korban lévő nőknek ajánlható a jóga.


Forrás: MTI
2012. 02. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés