2024. December 18. szerda
A kanyaróvírus egyik módosított formája terápiás lehetőséggé válhat az egyik leggyakoribb gyermekkori agydaganat, a medulloblasztóma kezelésében – derült ki egy új kutatásból.

A gyermekkori agydaganatok körülbelül 20 százaléka ún. medulloblasztóma, amelynek kezelése – mely műtétből, sugárkezelésből és kemoterápiából áll – az ötéves túlélést 70 százalékra emelheti, azonban a betegség számos esetben halállal végződik.

kanyaró, agydaganat

„Sürgős szükség van lyan alternatív terápiás megközelítések kidolgozására, amelyek hatékonyabban működnek és kevesebb toxikus mellékhatással rendelkeznek” – mondta el egy sajtóközleményben Dr. Corey Raffel, az ohiói Columbusban található Nationwide Children’s Hospital idegsebészetének vezetője.

Kutatók már korábban is használtak kanyaróvírus-törzseket különböző daganatok elpusztításához, most pedig Raffel és munkatársainak vizsgálatai fényt derítettek arra, hogy a vírus egyik módosított formája képes laboratóriumi körülmények között elpusztítani a daganatos agysejteket. Ez olyan egérkísérletekben is működött, ahol az egerekben az emberi medulloblasztómához hasonló agytumort hoztak létre.

A humán kísérletek megkezdéséhez azonban még további kutatásokra van szükség.


Forrás: Medipress
2010. 06. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés