2024. Október 05. szombat
Amerikai kutatók érdekes összefüggésekre derítettek fényt az idősebb korukban szülő nőkkel kapcsolatban: kiderült, hogy a kései gyermekáldás nem csak az anya, de testvérei élethosszára is hatással van.

Ken R. Smith, az amerikai Utah Egyetem kutatója csapatával 1,6 millió, az államban élő mormon, és négyszázezer kanadai adatait vizsgálta meg. Mint a Journal of Gerontology szaklapban megírták, arra az eredményre jutottak, hogy azoknál a nőknél, akik negyvenöt évesen vagy még később szültek, csökkent a halálozás esélye.

későn szülő nők

Az összefüggés korábbról már ismert volt, az azonban eddig nem volt tisztázott, hogy a hosszú élet genetikailag meghatározott-e, vagy pedig az egészséges életmód, a jóltápláltság és a jobb szociális körülmények következménye. Ezért is érdekes a kutatás másik eredménye, amely szerint nem csak az idősebb korban szülő nők élnek tovább, hanem azok a férfiak is, akiknek legalább három lánytestvérük volt, és akik közül legalább egy a negyvenötödik életévét követően hozott világra csecsemőt.

A kutatás harmadik megállapítása szintén meghökkentette a kutatókat – a későn szülők sógornői egyáltalán nem éltek sokáig. A három pont összegzéséből azt a következtetést vonták le, hogy azok a gének, amelyek lehetővé teszik egy nő kései gyermekvállalását, saját és fivérük várható életkorát egyaránt meghosszabbítják. A férfiak és nők hosszú életét, illetve a nők elnyújtott termékenységét tehát ugyanazok a génen kódolják.


Forrás: MTI
2009. 05. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés