2025. Július 07. hétfő
A legújabb svéd kutatásból az derül ki, hogy kevés vagy semmilyen összefüggés nem mutatható ki az alvás mennyisége és a tapasztalt kimerültség szintje között.

„Az alvás időtartama nem a legjobb mérője annak, hogy eleget alszunk-e” – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Torbjoern Aakerstedt, a Stockholmi Egyetem Stresszkutató Intézetének munkatársa. „Ez genetikailag kondicionált, és az életkortól illetve az egészségi állapottól függ.” Aakerstedt kutatócsoportja három különböző kutatást végzett, melyek egyike közel 6000 ember alvási mintáját elemezte. Az eredmények azt sugallják, hogy az átaludt órák száma sokkal kisebb jelentőséggel bír annak meghatározásában, hogyan „működik” valaki nap közben.

„Ha valaki dinamikusnak érzi magát napközben, valószínűleg eleget aludt” - magyarázta Aakerstedt. A kutatásból az derült ki, hogy az emberek átlagosan 6 óra 55 percet alszanak egy munkanapon, szabadság alatt pedig ezt egy órával megnyújtják. A kutatók szerint a huszonéveseknek átlagosan 8, a hatvanéveseknek pedig csak 6 óra alvásra van szükségük. „Nincs azonban általános átlag” – tette hozzá Aakerstedt. „Előfordulhat az is, hogy a huszonévesek ennél is többet alszanak, mégis fáradtak napközben, mivel az agyuk még fejlődésben van.”

Ennek ellenére bár a több alvás nem jelent feltétlenül több energiát, senkinek sem szabad túl keveset aludnia, mert ez károsan hat egészségi állapotunkra. A kevés alvás meggyengíti az immunrendszert, és 2-es típusú diabéteszhez, szívbetegséghez, testsúlygyarapodáshoz, valamint munkahelyi és közúti balesetekhez vezethet.


Forrás: Medipress
2013. 08. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés