A vérvizsgálat során nemcsak a vérben lévő összes koleszterin együttes szintjét (összkoleszterinszint) határozzák meg, de külön-külön a jó és a rossz koleszterin mennyiségét is, amelyeknek egymáshoz viszonyított értéke jól jelzi a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.
Az, hogy a laboratóriumban mért koleszterinszintünk magasnak számít-e, egyrészről könnyen eldönthető, hiszen a leleten a mért érték mellett azt is feltüntetik, hogy az benne van-e a normálisnak számító tartományban. A kérdés azonban ennél bonyolultabb, ugyanis a normálisnak számító referenciatartomány laboronként eltérő lehet, és az sem mindegy, hogy a kapott értéket kinél mérik: egy normál testalkatú fiatalnál, vagy elhízott idősnél.
Általánosságban elmondható, hogy az 5 mmol/l-es értéket veszik a magas koleszterinszint alsó határának, a 6,5 és 7,8 mmol/l közé eső értékek pedig már különösen magasnak számítanak. Az egyes koleszterinfajtákat tekintve az LDL (vagyis a rossz) koleszterin ideális szintje maximum 4 mmol/l, a jó, (HDL) koleszteriné pedig minimum 1 mmol/l. A kettő szintje egymáshoz viszonyítva akkor ideális, ha az LDL/HDL arány kisebb, mint 3,5.
A rendszeres koleszterinmérés jelentősége
A magas koleszterinszintre nem feltétlenül utalnak tünetek, ezért a rendszeres orvosi ellenőrzésnek nagy jelentősége van, ha el szeretnénk kerülni a végzetes következményeket. A koleszterint szintjét örökletes tényezők és az életmód egyaránt befolyásolják, de általánosságban elmondható, hogy az életkor előrehaladtával egyre nő. Mindezek miatt érdemes már fiatal felnőttkortól figyelni rá, és nagyjából 20 éves kortól 5 évente, 30 éves kortól pedig évente végeztetni koleszterinszint-mérést, még akkor is, ha az előző vizsgálat eredménye nem utalt kóros eltérésre.
Különösen fontos az ellenőrzés azoknál, akik fokozottabban veszélyeztetettek: ha a családban gyakori a magas koleszterinszint, valamint elhízás, dohányzás, fokozott alkoholfogyasztás, mozgásszegény életmód és állandó stressz esetén.