2024. December 02. hétfő
A szagunk ugyanúgy hathat a kutyánk agyára, ahogyan valamelyik szerettünk illatszere vált ki reakciót bennünk. A kutatók szerint a kutyák agyműködésének alaposabb megismerése segíthet a munkakutyák kiválasztásában és kiképzésében.

A Behavioural Processes internetes kiadásában megjelent kutatás során 12 különböző fajtához tartozó kutya agyát vizsgálták képalkotó vizsgálattal, miközben öt különböző szagnak tették ki őket. A szagminták magától a kutyától, egy ismeretlen kutyától, és ugyanabban a háztartásban élő kutyától, egy idegen embertől, és a kutya háztartásában élő embertől származtak. Az eredmények azt mutatták, hogy a kutya agyának jutalmazási területe erősebben reagált az ismerős ember szagára, mint az idegen emberére, vagy akár az ismerős kutyáéra.

Az egy dolog, hogy amikor hazaérünk és a kutyánk megpillant minket, a nyakunkba ugrik és összenyalogat bennünket, mert tudja, hogy jó dolgok várhatók számára – magyarázta a kutatás vezetője, Gregory Berns, az Emory Egyetem Neuropolitikai Központjának igazgatója. „A kísérletünkben azonban a szagdonorok fizikailag nem voltak jelen. Ez azt jelenti, hogy a kutyák agyi válaszait valami térben és időben távoli dolog aktiválta, ami arra utal, hogy a kutyák agya a gazda mentális reprezentációit tárolja, amelyek akkor is megvannak, amikor nem vagyunk jelen.”

Berns azt is hozzátette, hogy az emberekben gyakran azonnali és érzelmi reakció játszódik le, amikor megérzik egy szerettük parfümjét. A mostani kísérlet azt mutatta, hogy ugyanez a folyamat játszódik le a kutyákban is, de mivel a kutyáknak sokkal jobb a szaglása, reakcióik sokkal erősebbek, mint az embereké.


Forrás: Medipress
2014. 04. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -