2024. Március 28. csütörtök
A mellrákból felgyógyult Kylie Minogue egy amerikai talkshowban felfedte, hogy betegségét először nem vették észre, és hetekkel a diagnózis előtt orvosai teljesen egészségesnek nyilvánították. A popsztár arra figyelmeztette a nőket, hogy hallgassanak megérzéseikre, és ne fogadják el a negatív diagnózist, ha kételkednek benne.

„Ez egy kivételes alkalom arra, hogy olyat közöljek a világgal, amire eddig nem nyílt lehetőségem. Kezdetben félrediagnosztizáltak.” – mondta el Kylie az Ellen DeGeneres Show-ban. „A fehér köpeny viselése és az orvosi eszközök használata még nem jelenti azt, hogy az illetőnek feltétlenül igaza van.”

mellrák emlőrák

A 39 éves énekesnő nem árulta el, hogy szülőhazájában, Ausztráliában, vagy jelenlegi otthonában, Angliában követték-e el az orvosok a súlyos hanyagságot. „A Showgirl turné alatti időszakban voltam mammográfiai vizsgálaton, ahol azt mondták, minden rendben van. Pár hét múlva kiderült, hogy van egy daganat a mellemben.” Kylie-t később megműtötték és kemoterápiával kezelték. Az énekesnő azt javasolja minden nőnek, hogy ha bármi kétségük van, menjenek vissza az orvoshoz, mivel nem ő az egyetlen, akit kezdetben egészségesnek diagnosztizáltak, majd később kiderült, hogy rákbetegségben szenved. „Nem az a célom, hogy megijesszem az embereket, de ami tény, az tény.” – mondta.

Az ausztrál sztár eredetileg nem akarta a fentieket megosztani rajongótáborával, de a show másik vendége, Hillary Clinton megjelenése mégis erre a döntésre ösztönözte. Hillary ugyanis felhívta a figyelmet a mellrák megelőzésének, illetve korai stádiumban való felismerésének fontosságára.

Később Kylie még hozzátette: „ Mélységes tiszteletet érzek az orvosok és az iránt a számtalan ember iránt, aki segített nekem abban, hogy visszanyerjem az egészségemet. Jelenleg a legjobb kezekben vagyok, de tény, hogy az első vizsgálatok eredménye enyhén szólva tévesnek bizonyult.”


Forrás: Vital
2008. 04. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés