2024. December 02. hétfő
A diabéteszes fekély a cukorbetegség egyik rettegett szövődménye, mely elhanyagolt esetben az adott végtag amputálását is indokolttá teheti. A nem gyógyuló seb kezdetben alig látszik, később egyre nagyobb területet érint. Hogy mi mindenre kell ilyenkor ügyelni, azt dr. Pop Gábortól, a Cukorbetegközpont sebészétől kérdeztük.

Milyen gyakori a diabéteszes lábszárfekély?

A cukorbetegség okozta lábszárfekély közel minden 8. diabéteszes beteget érint, és a végtag amputációk vezető oka. Ezért olyan fontos, hogy mind az orvosok, mind a betegek különös odafigyeléssel kezeljék a problémát, mivel az állapot megfelelő terápia és prevenció nélkül könnyen súlyosbodhat, amit már lényegesen nehezebb orvosolni. Kialakulásának oka, hogy a tartósan magas vércukorszint károsítja az ereket, így a keringést is, ezért a szövetek, a bőr vérellátása zavart szenved és ezért a sejtek nem jutnak elegendő mennyiségű oxigénhez. A fekély súlyosbodásához ezen kívül hozzájárul a cukorbetegségkor fennálló fokozott fertőzésveszély is, ezért a seb tisztántartására nagy gondot kell fordítani. Eleinte a probléma alig észrevehető, hiszen először egészen apró foltok, sebek alakulnak ki, melyeket a beteg egyszerű sérülésnek vél, ám figyelemfelkeltő, hogy nem mutat tartós gyógyulási hajlamot, vissza-visszatér, valamint egyre növekszik. Leggyakrabban a talp elülső részén, a lábujjaknál jelentkezik, de kialakulhat a boka környékén is.

 

Mi mindenre kell ügyelni diabéteszes fekély esetén?

Normalizálja a vércukorszintet

Az első lépés az a vércukorszint normalizálása, hiszen enélkül hiábavaló az összes többi terápiás kezelés, hiszen a magas glükózszint, az ami folyamatosan károsítja az ereket, a keringést. A kezelés történhet gyógyszerrel és inzulinos injekcióval is, természetesen diabetológus szakorvos által meghatározott dózisban, rendszeres ellenőrzések mellett.

Fertőzés megszűntetése

Fekély esetén fontos lépés a fertőzés megszűntetése, hiszen a sebben káros mikroorganizmusok telepedhetnek meg, melyek tovább rontják az illető állapotát és fokozzák a gyulladást. Ekkor antibiotikumos kezelés indokolt, ami megszűnteti a fertőzést. Természetesen emellett léteznek még olyan eljárások, melyek antibakteriális hatással bírnak (pl. mézes sebkezelés), így ezeket érdemes lehet egymással kombinálni.

   

Intelligens kötszerek

Léteznek ún. intelligens kötszerek a fekély terápiájában, melyek nagy előnye, hogy lényegesen nagyobb a nedvszívó képességük a hagyományos kötszereknél, így a kötéscserét is ritkábban kell végezni, ráadásul növelik a beteg komfortérzetét is. Segítik a seb sarjadzását, fertőtlenítenek, felfogják a váladékot, ezáltal elősegítik a gyógyulást, ráadásul a kellemetlen szagok ellen is hatásosnak bizonyulnak.

Alternatív terápiák (lökéshullám kezelés, mézes sebkezelés)

Kutatások szerint a mézes sebkezelés és a lökéshullám terápia igen hatásos módszer a fekély kezelésében. Mindkét eljárás elősegíti a sebgyógyulást, csökkenti a fertőzést, javítja a vérellátást és beindítják az öngyógyító folyamatokat. Bár mindkét terápia kúraszerűen történik, már az első pár alkalom után lényeges javulás tapasztalható- mondja dr. Pop Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze.

Megfelelő lábbeli viselése

Fekély esetén külön gondot kell fordítani a megfelelő lábbeli viselésére, mivel fontos odafigyelni arra, hogy a kóros nyomáspontokon ne alakuljanak ki sebek. Erre a célra ma már speciális, terápiás cipők/talpbetétek kaphatóak. Viseljen megfelelő méretű cipőt, hogy legyen elég hely a lábfejének, lábujjainak, és minden felvétel előtt győződjön meg róla, hogy nincs-e apró kavics benne!

Seb tisztán tartása

Fontos, hogy a beteg nagy figyelmet fordítson a mindennapos lábápolásra. Ez magában foglalja a szakember utasítása által végzett kötéscserét, sebkezelők használatát. A sebet testmeleg vízzel le kell mosni, hogy a fertőzések elkerülhetőek legyenek, valamint hogy az elhalt szöveteket eltávolítsa. A fekély tisztításához sokszor az orvos speciális készítményeket ajánl, emellett lábmosás után érdemes hintőport használni a lábujjak közé!

Megfelelő láb-és körömápolás

A cukorbetegeknek fokozottan oda kell figyelniük a megfelelő láb-és körömápolásra, hogy csökkentsék a fertőzések kialakulásának rizikóját. A körmöket fontos rövidre vágni, ügyelve a szélekre is, nehogy felsértse a mellette lévő bőrt. Emellett a bőrkeményedéseket is el kell távolítani- amennyiben nem biztos a dolgában érdemes pedikűröshöz fordulni!


Forrás: Cukorbetegközpont https://www.cukorbetegkozpont.hu/

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -