Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Ha felmerül a limfóma gyanúja, a pontos diagnózis felállításához és a betegség előrehaladottságának, vagyis a stádiumbeosztás megállapításához számos vizsgálat szükséges. A megduzzadt nyirokcsomókból biopsziával vett szövetminta szövettani vizsgálata igazolja a limfóma meglétét, vérvizsgálatok és képalkotó eljárások (ultrahang, CT, MRI, PET, izotóp, röntgen) segítségével pedig annak kiterjedtségét állapítják meg. A nyirokrendszeren belül a limfóma érintheti a nyirokcsomókat, a lépet és a csontvelőt – pl. Non-Hodgkin limfóma esetén szükség szokott lenni csontvelő-biopszia elvégzésére –, de a nyirokrendszeren kívüli szervekre, pl. a májra is átterjedhet.
A limfómák stádiumbeosztása I-IV-ig terjed, a nagyobb szám a betegség súlyosabb fázisát jelenti; ezen belül A és B megjelölés használatos egyes tünetek meglétének jelzésére. A stádiumbeosztás meghatározza a kezelést és a gyógyulási, túlélési kilátásokat. A stádiumbeosztás mellett a non-Hodgkin limfómák esetében különösen fontos jellemző a betegség előrehaladottsága, e szerint a legegyszerűbben két nagy csoportra oszthatók: az ún. indolens típus lassabban terjed, és sokáig nem okoz tüneteket, míg az agresszív változatnál viszonylag hamar jelentkeznek a tünetek, és a betegség gyorsan terjed. A non-Hodgkin limfómák ennek megfelelően eltérő kezelést igényelnek, és a beteg kilátásai is eltérőek: az indolens limfóma diagnosztizálása nem jelenti a kezelés azonnali szükségességét, a kezelés pedig a daganat eltüntetését is eredményezheti, azonban ennél a típusnál gyakoribb a kiújulás. Az agresszív típus kezelésére a diagnózis után rendszerint azonnali szükség van, de a fenyegetőnek tűnő elnevezés ellenére ez a típus eredményesebben gyógyítható, mint az indolens non-Hodgkin limfóma.
Sarnyai Andrea siófoki ápolónő 2004 őszén, 26 évesen, teljesen váratlanul szembesült a limfómával. Andreánál egy nyaralásból hazatérve jelentkeztek a betegség tünetei, ám az esténkénti hidegrázás és láz, a testén megjelenő dudorok, a megduzzadt, fájó nyirokcsomók, de még az extrém mértékű fáradékonyság sem adott okot arra, hogy komolyabb betegségre gondoljon.
Andrea számos diagnosztikai vizsgálaton esett át, a szövettani vizsgálathoz egy lágyéki nyirokcsomóját el is távolították. Kiderült, hogy a hasi nyirokcsomók és teste bal oldalán a hónalji nyirokcsomók is érintettek, végül III/B stádiumban lévő, a szövettani eredmények alapján „kifejezetten előnyös prognózisú” non-Hodgkin limfómát állapítottak meg nála.
Kezelési lehetőségek, gyógyulási kilátások
Az akut betegségek esetében természetesnek vesszük, hogy valamilyen módon belátható időn belül biztosan meggyógyulunk. A daganatos betegségeknél ez nem ilyen egyértelmű, a gyógyulás hosszadalmas és kétséges kimenetelű folyamat, a teljes gyógyulás sokszor nem érhető el, vagy nehezen mondható ki egyértelműen.
A limfómák a daganatos betegségek között a kimondottan sikeresen gyógyíthatók közé tartoznak, de a tünetek még sikeres kezelés után is sokszor újra jelentkeznek (ez az ún. relapszus), és ha el is tűnnek, valamint a beteg állapota javul, sem mindig jelenthető ki a gyógyulás – ilyenkor a betegség remisszióban van.
A Hodgkin limfómás betegek 80%-a, míg a non-Hodgkin limfómások 40-75%-a véglegesen meggyógyul (vagyis a tünetek 10 éven át nem jelentkeznek újra). Az indolens non-Hodgkin limfómás betegek kilátásai sajnos rosszabbak, esetükben végleges gyógyulásról nem lehet beszélni, de az átlagos túlélés akár 10-20 év is lehet. Kezelés nélkül a limfómák túlélése átlagosan mindössze pár év.
Az, hogy a limfómás beteg pontosan milyen terápiára szorul, függ a betegség típusától, stádiumától, a tünetektől és a beteg egyéni adottságaitól. A sugárkezelés, a kemoterápia és az immunterápia mellett az őssejt-terápia is szóba jöhet, ezeket együttesen vagy külön-külön alkalmazzák – a sebészi eljárás e daganattípus esetén általában nem jellemző.
A sugárkezelés során az érintett területre juttatott ún. ionizáló sugárzás hatására elpusztulnak az érintett sejtek, illetve növekedésük lelassul. Ezt a kezeléstípust általában 4-5 héten keresztül, ambuláns kezelés keretében, leginkább az I-es, II-es stádiumú, kevéssé rosszindulatú Hodgkin- és non-Hodgkin limfómák esetén alkalmazzák, súlyosabb esetben inkább kemoterápia, vagy a kettő kombinációja szükséges.
A kemoterápiás kezelés alkalmával általában többféle daganatellenes gyógyszer kombinációját juttatják a szervezetbe. A kemoterápiára szakaszosan kerül sor, az egyes kezelési egységek között általában pár hét telik el, és maga az egész kezelés hónapokig tart. A kezelés általában ambulánsan zajlik, néha rövid ideig tartó kórházi benttartózkodással.
A közelmúltban vezették be a hazai gyakorlatban is az immunterápiás eljárások alkalmazását, ami nagymértékben növelte a limfómák kezelésének sikerességét. Az immunterápia lényege, hogy ún. antigének segítségével felerősítik a szervezet saját, a daganatok elpusztítását célzó védekező mechanizmusait, így a szervezet végső soron maga küzd a betegség ellen. Ezt a kezelést önmagában nem alkalmazzák, általában kemoterápiával kombinálják.
Ha a limfóma agresszív formában kiújul, vagy nem reagál a kezelésre, szükség lehet a csontvelőből, vagy vérből nyert saját, vagy idegen őssejtek transzplantációjára.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
