2024. December 02. hétfő
A magányosság nemcsak boldogtalanná teszi az embert, hanem kutatások tanúsága szerint halálozási ok is. A rossz mentális állapottal is összeköthető, ám ami ennél is meglepőbb: olyan bajokkal, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás és a demencia.

"A magányosság közegészségügyi probléma, amellyel sürgősen foglalkozni kell - állítja Laura Ferguson, a Kampány a Magányosság Megszüntetéséért nevű szövetség igazgatója. - A magány összefüggésbe hozható a korai elhalálozással. A kockázat mértéke hasonló a dohányzáséhoz és rosszabb, mint az elhízásé." - állítja a szakember.  Mivel a jelenlegi kilátások szerint az idős korúak száma nőni fog a következő években, elkerülhetetlennek látszik, hogy a magányosság még nagyobb problémává váljon.  Megrendült egészségű, idős emberekről beszélünk, akik erőtlenségtől és a mozgásképesség elvesztésétől szenvednek. Ha ételt viszünk nekik, az ajtónál várnak bennünket, örülnek annak, hogy látnak egy másik embert. Számukra ez a nap csúcspontja.

Az utóbbi évtizedekben végzett kutatások következetesen azt mutatták, hogy az idős emberek 10 százaléka magányosnak vagy nagyon magányosnak érzi magát: a mutató az utóbbi hatvan évben stabilnak bizonyult. A legfrissebb felmérések pedig több mint egymillióra teszik azoknak a 65 évesnél idősebb briteknek a számát, akik gyakran vagy mindig magányosak. A Kampány a Magányosság Megszüntetéséért szerint az összes idős ember fele - vagyis 5 millió ember - állítja, hogy a televízió jelenti számára a legfőbb társaságot.

Christina Victor, a Brunel Egyetem munkatársa, aki sok, az idős kori magányossággal kapcsolatos kutatást végzett, meglepőnek tartja a magányosságra vonatkozó adatok változatlanságát. "Nincs szilárd bizonyíték arra, hogy a probléma súlyosbodott volna, jóllehet változott a család szerkezete, és ma több ember él egyedül, mint korábban" - fejtette ki. Meggyőződése, hogy a magányosság csökkentése jótékony hatással lenne az emberek egészségi állapotára.

A magányosság azonban nemcsak a 65 évesnél idősebbeket sújtja. Fiatalabbak is küszködhetnek vele, különösen a 18 és 24 éve közöttiek. Míg egy idősebb ember magányosságának oka a megromlott egészség vagy a partner elvesztése lehet, a fiatalabbnál a munkanélküliséghez, a szülői ház elhagyásához, vagy ahhoz társulhat, hogy az illetőnek gyereke születik. "A magányosság a kívánatos és a ténylegesen meglévő emberi kapcsolatok közti különbségekre világít rá - szögezte le Vanessa Burholt, a Swansea-i Egyetem professzora. - Ez magyarázza azt, hogy olyan emberek, akiknek sok barátjuk van, magányosnak érzik magukat. Ez szubjektív dolog." A professzornak a magányosság érzésének kialakulásával kapcsolatos kutatásai azt mutatják, hogy a környezet és a mentális egészség hatással lehet arra, ahogy az emberek megélik a társadalmi kapcsolatokat.

A magányossággal kapcsolatban jó hír az, hogy ki lehet gyógyulni belőle, nem kell egy életen át szenvedni tőle. Az emberek életük különböző szakaszaiban magányosakká válnak - de meg is szűnnek azok lenni. Az ismerkedési szolgálatok segíthetnek néhány magányos idős emberen, másoknál pedig egy szomszédhoz vagy helyi önkénteshez fűződő kapcsolat jelentheti a megoldást.


Forrás: MTI
2012. 08. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -