A nemrég közölt ONTARGET elnevezésű vizsgálat készítői az adatokat tovább elemezve újabb jelentős fölismerésekre jutottak. Ezekről a tanulságokról beszélt Münchenben Peter Sleight oxfordi professzor és Frank Ruschitzka svájci professzor.

Az ONTARGET tanulmányban több mint 25 ezer idős ember vett részt, akiknek a fele már túlélt egy szívinfarktust, minden ötödiknek volt agyi katasztrófája és minden harmadik cukorbetegségben szenvedett. Ezeknek a betegeknek mindkét alkalmazott kezelés, a telmisartan tabletta, illetve a ramipril nevű készítmény egyformán hatékonynak bizonyult.
Most nem a kétféle kezelési mód, hanem a tablettákkal elért vérnyomáscsökkenés szerint csoportosították a vizsgálati személyek adatait. Korábban több tudományos közlemény arra a következtetésre jutott, hogy a nagy szív- és érrendszeri kockázatú emberek, például a cukorbetegek esetén a vérnyomást alacsonyabbra tanácsos levinni, mint az egyébként normális határértéknek tartott 140/90 Hgmm.
vAz ONTARGET új elemzéseinek eredményei ezt a föltételezést nem támasztották alá. A csaknem hat éven át megfigyelt, önkéntes vizsgálati személyek adatai azt ugyan megerősítették, hogy a legalacsonyabb vérnyomásúak körében volt a legritkább az agyi katasztrófa, de egyéb szempontok szerint az adatok nem tűntek kedvezőnek.A cukorbajban szenvedők halálozásának kockázata statisztikailag értékelhetően fokozódott, ha a vérnyomást 130 Hgmm alá csökkentették. Ruschitzka professzor végkövetkeztetése szerint az ilyen, idősödő cukorbetegeknél nem célszerű túlteljesíteni az "Éljen 140/90 Hgmm alatt" általánosan elfogadott elvet.