2024. December 18. szerda
A szőlő fogyasztása csökkentetheti a vérnyomást és javíthatja a szív működését, még akkor is, ha étrendünk túlságosan sok sót tartalmaz.

„Megállapításaink arra utalnak, hogy magában a szőlőben van valami, amely közvetlenül hat a szív- és érrendszeri kockázatra, nem csupán a gyümölcsfogyasztás már ismert előnyös hatásáról van szó” – mondta Mitchell Seymour, a Michigani Egyetem kutatója.

szőlő, magas vérnyomás

A kutatók és munkatársai patkányok egy részének sós étrend mellett, másik csoportjának alacsony sótartalmú diéta kiegészítőjeként adtak piros, zöld vagy kék szőlő kivonatát, míg a kontrollcsoportba tartozó kísérleti állatok nem kaptak a szerből. 18 hét elteltével a szőlőkivonatot fogyasztó patkányok vérnyomása alacsonyabb volt, javult szívműködésük, testszerte csökkentek gyulladásaik és a szívizom-károsodás kevesebb jelét mutatták, mint a sós étrenden, ám szőlőkivonat nélkül tartott kísérleti állatok.

A kutatók feltételezik, hogy a szőlőn kívül számos növényben megtalálható flavonoidok eredményezték az egészségvédő hatást. Mára legalább négyezer különféle flavonoidanyagot ismernek a szakemberek, melyek nagy mennyiségben vannak jelen például a zöld teában, kakaóban, paradicsomban, mandulában is.


Forrás: MTI
2008. 10. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés