2024. December 19. csütörtök
Az egyesült államokbeli Vanderbilt Egyetem kutatói megtalálták az ún. cannabinoid-receptorokat, amelyeken keresztül a marihuána is kifejti a hatását. Olyan „érzelmi kapcsolóról” van szó, mely a szorongás, valamint a harcolási vagy menekülési ösztön szabályozásában játszik szerepet az agyban.

Ez az első alkalom, hogy kannabinoid-receptorokat sikerült azonosítani az agy amygdala régiójában egérmodellen – számolnak be róla a tudósok a Neuron című szakfolyóirat legfrissebb számának hasábjain. A felfedezés segíthet megmagyarázni, hogy a droghasználók miért alkalmazzák a marihuánát a szorongás enyhítésére – mondta a szerzőként közreműködő Sachin Patel professzor, pszichiátriai, molekuláris fiziológiai és biofizikai szakértő.

Patel professzor kutatótársával, Teniel Ramikie végzős hallgatóval együtt arra is elsőként mutatott rá, hogy az érintett agyi régióban az idegsejtek maguk is saját „endokannabinoidokat” termelnek. A tanulmány „kulcsfontosságú lehet a cannabis magatartásra gyakorolt hatásmechanizmusának feltérképezésében” – fogalmazott Patel professzor, mivel a marihuána legalizációs hulláma végigsöpör az Egyesült Államokon, s ennek révén egyre több fejlődésben lévő agyú fiatal fogyasztja a szert.

A Vanderbilt és más kutatóközpontok eredményei alapján Patel professzor a következő feltételezéseket osztotta meg:

- A természetes endokannabinoid rendszer szabályozza a szorongást, illetve a stresszre adott választ a glutamát neurotranszmitter segítségével.

- A krónikus stressz vagy az akut érzelmi trauma csökkenti az endokannabinoidok termelődését, valamint ezzel egyidejűleg a receptorok válaszkészségét is. E szabályozó hatás nélkül a szorongás szintje emelkedik.

- Mivel a marihuána külső kannabinoid-forrásként ugyancsak csökkenti a szorongást, folyamatos használata csökkenti a receptorok működését, amivel kölcsönhatásban növekszik a szorongás mértéke. Ez „ördögi körhöz”, pontosabban függőséghez vezethet.

Jelen kutatás során a szakértőn antitesteket használtak a kannabinoid receptorok mikroszkópos kimutatására. „Tudjuk, hol vannak ezek a receptorok, ismerjük a funkciójukat, és azt is, hogyan állítják elő a saját kannabinoidjukat” – összegezte Patel professzor.


Forrás: Medipress
2014. 03. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés