2024. Október 03. csütörtök
Egy friss kutatás szerint a meddőségi kezelésen résztvevő nők nagyobb eséllyel fogannak meg, ha étrendjükben megfelelő mennyiségű fehérje szerepel. A 120 nő bevonásával készült vizsgálat során arra derült fény, hogy nagyobb sikerrel jár a meddőségi kezelés azoknál, akik több fehérjét és kevesebb szénhidrátot fogyasztanak.

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Szakmai Kollégiumának éves találkozóján, New Orleansban nyilvánosságra hozott kutatás kimutatta, hogy azok közül a meddőségi kezelésben részesülő nők közül, akiknek a napi kalória-bevitelét legalább 25 százalékban a fehérje tette ki, 67 százalék sikerrel teherbe esett, míg azok közül, akik ennél kevesebb fehérjét fogyasztottak, csupán 32 százalék. Továbbá, akik a sok fehérje mellett viszonylag kevés szénhidrátot vettek magukhoz, vagyis a szénhidrát a kalóriabevitelük kevesebb, mint negyven százalékát tette ki, azoknál a teherbe esés aránya még magasabb, 80 százalék volt.

Dr. James Grifo, a New York Egyetem Meddőségi Központjának programigazgatója úgy véli, a vizsgálat üzenete nem az, hogy holnaptól minden meddőséggel küzdő nő steaket és tojást kell faljon, hanem az, hogy figyeljen oda arra, mit milyen arányban fogyaszt. Gifro úgy véli, a jelenség hátterében az állhat, hogy a sok fehérjét fogyasztó nők kevesebb üres kalóriát vesznek magukhoz mindenféle feldolgozott termékekből, melyek viszont többnyire tele vannak szénhidráttal, és azoknak a különféle hormonokra gyakorolt hatása a nők termékenységét is befolyásolhatja. A kutatást vezető dr. Jeffrey Russell ehhez hozzátette, hogy a fehérjebevitelnek nagy szerepe van abban, hogy milyen minőségű egy nő petesejtje, ami szintén sokat számít abban, hogy valaki milyen könnyen fogan meg, ugyanúgy, ahogy a férfi spermáját is befolyásolja az étrendje. A gyermeket tervező párok számára tehát a legjobb tanács, ha mindketten tudatosan táplálkoznak, mert így nő az esélyük arra, minél előbb karjukba vegyék gyermeküket.


Forrás: Medipress
2013. 05. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés