2024. Április 17. szerda
A mediterrán étrendet követő, sok zöldséget, gyümölcsöt és halat fogyasztó emberek két-három évvel tovább élnek az átlagosnál – idézte svéd kutatók tanulmányát a The Daily Telegraph című brit napilap.

A Göteborgi Egyetem kutatói több ezer, jelenleg a hetvenes éveiben járó ember egészségét követik nyomon immár több mint négy évtizede. Három tanulmányt végeztek a kutatók a témában, a svéd résztvevőkön kívül dánoknál is vizsgálták a mediterrán étrend hatását, sőt egy csak gyerekek bevonásával készült elemzést is készítettek.

mediterrán étrend

Az Age című szakfolyóiratban közzétett tanulmány megállapítása szerint 20 százalékkal növeli a hosszú élettartam esélyét, ha valaki tartósan mediterrán étrenden él. Ebben az étrendben sok a gyümölcs, a zöldség és a magvak, rendszeresen fogyaszt halat, aki követi, viszont csupán mérsékelten húsokat és tejtermékeket, az étkezésekhez egy-egy pohárka bor is engedélyezett.

Gianluca Tognon kutatásvezető elmondta, hogy az étrend előnyei az ételek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásában rejlenek. Mint hozzátette, az előnyös hatások már a gyerekeknél is észrevehetők.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés