2024. December 04. szerda
Egy szív- és érrendszerbarát táplálkozási javaslat, amely nem a megvonásokon alapszik!

Csak Magyarországon évente körülbelül 40 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri megbetegedés miatt. Ez a vezető halálok a férfiak és a nők körében egyaránt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint a tragédiák többsége megelőzhető volna az olyan kockázati tényezők kiiktatásával, mint a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiány, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a magas lipidszint. A fentiek nem jelentenek újdonságot, ám annál kevesebb helyen kerül említésre, hogyan fest pontosan a szívbarát étrend. A legtöbb embernek a csökkentett só- és koleszterin-bevitel jut róla eszébe. Ez helytálló, ám egy friss kutatás szerint nem elegendő. A Journal of the American Heart Association című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint ugyanis a cukrok és a keményítők ugyanis szintén hozzájárulhatnak a szívelégtelenség kialakulásához . Ebben a kutatók rávilágítanak, hogy az említett anyagok túlzott bevitele esetén olyan molekula termelődik a testben, amely fokozott terhet ró a szívre.

Deborah Herlax Enos dietetikus szakértő szerint az ott olvasható információk csupán megerősítik a feltételezést, miszerint a tápláló és kiegyensúlyozott étrend kulcsszerepet játszik a jó egészségben. Az egyes összetevők teljes kiiktatása hatékony lehet ugyan, de a mindennapokban szélmalomharcnak tűnhet. Enos egyenesen kínzásnak nevezi a megvonáson alapuló diétát, éppen ezért sosem ajánlja. Inkább leírja saját tanácsait.

1.Új ételek kipróbálása. Minden héten érdemes kipróbálni egy sosem kóstolt zöldséget vagy gyümölcsöt. Akár pozitív, akár negatív lesz a tapasztalat, új élménnyel gazdagít. A friss gyümölcs a desszertet is helyettesítheti. Ez a stratégia segít arra fókuszálni, hogy mit lehet enni – ahelyett, hogy arra hívná föl a figyelmet, mit nem.

2.Vásárlás helyi termelőtől. Az összetevők gondos kiválasztása egészen más gasztronómiai élményhez járul hozzá, mint a mirelit menü mikrózása. A termelők még arról is szívesen beszélgetnek a piacon, hogyan termelték a paradicsomot. A recept kitalálása akár utólag is ráér, érdemes inkább ösztönösen a tetsző alapanyagok után menni.

3.Vegán menü heti egyszer. Sokan meglepődnek, amikor Enos heti egy vegán étkezést javasol nekik. Pedig rengeteg egészséges, szívbarát étel készül hús és tejtermékek nélkül. Ezzel csökkenthető a koleszterin és más káros zsírok mennyisége az étrendben.

4.Gyümölcsital minden reggel. Egy marék spenótból, egy csomó zellerből, két csésze vízből, egy banánból és egy fél almából mennyei smoothie-t, azaz krémes-gyümölcsös italt lehet készíteni. A hűsítő hatás kedvéért a víz akár jéggel is helyettesíthető. Ez a kortyolnivaló meglepően sok energiával szolgál.


Forrás: Medipress
2013. 07. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés