2024. Április 18. csütörtök
Egyszerre folytat harcot a mellrák ellen egy amerikai házaspár mindkét tagja. Esetük azt mutatja, hogy a súlyos betegség éppúgy komoly veszélyt jelent a férfiak, mint a nők számára.

Az ohiói Monroe városában élő Mike és Barbara Welsh idén műtéten esett át azután, hogy két külön vizsgálat során diagnosztizálták szervezetükben a rákos elváltozásokat. A 63 éves asszony januárban esett át a műtéten, majd a kemoterápiát követően belekezdett a sugárkezelésekbe.

mellrák

62 éves férje, akit júliusban műtöttek, a felépülés következő szakaszában valószínűleg szintén sugár- és kemoterápiás kezelést kap. A férfi mellkasának jobb oldalán módosított radikális masztektómiát hajtottak végre, mely során az emlőn kívül a hónalji nyirokcsomókat is eltávolítják.

Mike Welsh a saját tapasztalatait elmondva akarja felhívni a férfitársak figyelmét arra, hogy a mellrák nem kizárólag a nőkre jelent veszélyt. „Ha ezzel segíteni tudok tíz, vagy száz emberen, akkor ez már egy jó kezdet” – hangoztatta az egykor kőműveseként dolgozó férfi.

A mellrák még ma is ritkaságnak számít a férfiak körében, évente nagyjából 1900 esetet diagnosztizálnak és mintegy 440-en halnak bele a kórba.

Welsh először akkor kezdett gyanakodni, hogy valami nincs rendben vele, mikor az autó biztonsági övének bekapcsolásakor fájdalmat érzett a mellkasában. Mikor pedig a kezeléseit megkezdő felesége rákérdezett az orvosánál, hogy a férfiaknak is lehet-e melldaganatuk, a szakember a middletowni Atrium Egészségügyi Központba küldte a férfit, ahol végül diagnosztizálták a rákos elváltozást.


Forrás: MTI
2009. 10. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés