2024. December 19. csütörtök
A mellrák a jövőben egy egyszerű vizeletvizsgálat segítségével szűrhető lehet – áll egy új tanulmányban. Pár csepp vizeletből kimutatható két olyan biomarker, amelyek a korai tumornövekedés jelei lehetnek.

Marsha A. Moses, a Bostoni Gyermekkórház Érbiológiai Programjának vezetője, a tanulmány szerzője elmondta, hogy régóta kutatnak a különböző daganatok biomarkerei után (olyan fehérjék, amelyek jellemzőek egy vagy több daganatos betegségre). A most felfedezett fehérjék pontos felvilágosítást adnak a betegség állapotáról.

mellrák, vizeletvizsgálat

Moses és munkatársai összesen 148 nő vizeletmintáit vizsgálták, közülük 44-nél diagnosztizáltak rákmegelőző állapotot, míg 24 esetben fokozott kockázattal járó daganatot találtak. Az eredmények azt mutatták, hogy az ún. MMP-9 fehérje vizeletben lévő magas szintje az előbbire való hajlamot ötszörösére, az utóbbira pedig tizenháromszorosára növelte.

Dr. Eric P. Winer, a bostoni Dana-Farber Onkológiai Intézet igazgatója azonban arra figyelmeztet, hogy korai még örülnünk az eredményeknek. „Bármilyen teszt, főként egy egyszerű vér-, vizelet- vagy nyálteszt hasznos lehet, ha megbízhatóan kimutatja a fokozott kockázatot, de az új vizsgálati módszerekkel nagyon óvatosan kell bánnunk, ameddig ki nem derül, hogy valóban megbízhatóak és előrelépést jelentenek a ma használt módszerekhez képest.”

Debbie Saslow, az Amerikai Onkológiai Társaságtól hasonlóan gondolja és hozzáteszi: „Mit fogunk tenni azokkal a nőkkel, akikről kiderül, hordozzák ezt a biomarkert? Már rendelkezünk olyan módszerekkel, amikkel kiszűrhetők a fokozott kockázatú nők, de nemigen tudunk nekik így sem mit javasolni.” Saslow szerint a legfontosabb, hogy kiderüljön, mennyire is veszélyeztetettek az ilyen biomarkereket hordozó nők, utána lehet csak továbblépni a kutatásban.


Forrás: Medipress
2008. 10. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés