2024. Március 29. péntek
A nők életmódja nagyban befolyásolja a menopauza beköszöntének idejét. A dohányzás hatására például akár két évvel is előrébb kerülhet ez az időpont, míg az elhízás egy évvel is késleltetheti azt, állapították meg brit kutatók.

Amint azt dr. Danielle Morris, az Egyesült Királyság Rákkutató Intézetében zajló vizsgálat vezetője kifejtette, kutatásaik során az derült ki, hogy az életmódbeli jellemzők meghatározhatják, milyen idősen ér el valaki a menopauza időszakába, és e tényezők sorában számos olyan van – például a testmozgás vagy az alkoholfogyasztás –, melyen az egyén tud változtatni.

menopauza

Morris és munkatársai nagyjából 51 ezer nő adatait nézték át, akik 2003 és 2011 között vettek részt egy felmérésben. Az 40 és 98 év közötti nők közül 21 500 már a menopauza időszakában jártak. Valamennyi résztvevő súlyát, fizikai aktivitását és étrendjét rögzítették, illetve azt, hogy mikor jelentkezett náluk a menopauza.

Az American Journal of Epidemiology című lapban megjelent tanulmány szerint a 20-as és 30-as éveik során meghízott nőknél, továbbá azoknál, akik 25 és 49 éves koruk között naponta kettőnél több italt fogyasztottak el, valamint azoknál, akik 30 és 49 éves koruk között rendszeresen sportoltak, illetve vegetáriánusok voltak, később jelentkezett a menopauza, igaz csupán kevesebb, mint egy évvel tolódott ki az időpont. Ugyanez volt jellemző azokra is, akiknek egynél több gyerekük volt. A miértekre egyelőre még a szakemberek sem találtak választ, ám remélik, hogy a további vizsgálatok közelebb segítik majd őket a megoldáshoz.

A fentiek ellenére a szakemberek nem gondolják, hogy az életmód és az egészség közvetlenül hatna a menopauza kezdetére, csupán abban biztosak, hogy a két dolog között van összefüggés.


Forrás: Medipress
2012. 04. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés