Miért játszunk a tűzzel?

A média az elmúlt években többször rámutatott az állami monopol rendszer visszásságaira. Kritizálták a hivatalosan közzétett elfogadhatatlan eredményességi mutatókat, feltárták a korrupció gyanús közpénzpazarlás néhány részletét. Szakértői vélemények szerint fele annyi közpénz finanszírozásból kétszer annyi gyermek születhetett volna.

Ennek ellenére ugyanazok az állami bürokraták működtetik tovább a rendszert, változatlan formában. A mesterségesen felduzzasztott személyi állomány, a gyanús vállalkozói szerződések továbbra is NER kifizető helyet sejtetnek, milliárdos nagyságrendű profitjukra pedig az állami egészségügyben eddig még nem volt példa. A szakmailag megalázó cseh lombikturizmus továbbra is virágzik, ma már felhajtói hálózatot is működtetnek hazánkban.

Lehet, hogy az állami meddőségi ellátás nem a legégetőbb problémája a magyar egészségügynek, de annyit már tudunk, hogy az állam jelenleg közel tízszer annyi közpénzt költ a lombikbébi kezelésekre, mint az államosítás előtt. Eredményesség tekintetében mégis Európa sereghajtói vagyunk. Az "ingyenes" kezelések száma ugyan többszörösére nőtt, de ezt nem követte arányosan a születések számának növekedése. Ez azt jelenti, hogy a korlátlan finanszírozásnak ilyen formában semmilyen hozadéka nem volt. Sőt egy veszélyes precedenst teremtett. Gondoljunk bele, ha a teljes magyar egészségügy finanszírozását a lombikbébi kezelésekhez hasonlóan korlátlan állami támogatással próbálnánk megoldani, maga az állam menne azonnal csődbe. Miért játszunk a tűzzel?