2024. December 03. kedd
Migréntől szenvedő néhány fiatal felnőtt esetén a betegségük a nyaki artériák sérülésével állhat összefüggésben, mely növelheti a stroke kockázatát – derül ki egy nemrégiben a JAMA Neurology-ban online publikált kutatásból. Hogy valójában mi okozza ezen erek beszakadását nem világos. Dr. Alessandro Pezzini, a kutatás vezetője szerint azonban annak a kockázata, hogy ez a súlyos szövődmény (az artéria disszekciója) kifejlődjön, még így is nagyon alacsony.

„Általánosságban elmondható, hogy a migrén egy jóindulatú betegség az érintettek többségében” – nyilatkozta Pezzini, az Universita degli Studi di Brescia neurológus professzora. A kutatás során 2,500 stroke-ot szenvedett beteg adatait tanulmányozták 18 és 45 év között, s mindössze 13%-uknál találtak nyaki artéria disszekciót. Ezen csoportban gyakoribb volt a magas koleszterin szint, a cukorbetegség és az aktív dohányzás is.

A kutatók közelebbről is szemügyre vették az artéria szakadásához társult migrént és stroke-ot, s kiderült, hogy az aura nélküli migrén gyakrabban járt együtt az érrendellenességgel. Az aura alatt az érzékelés megváltozását értjük, így például fényvillanást vagy más vizuális zavarokat, illetve a kéz és az arc zsibbadását. Mindez előfordulhat a migrén előtt és alatt is. Az aura nélküli betegekben 1,7-szer gyakoribbnak bizonyult az artéria károsodása az aurával járó migrénesekhez képest. Emellett a rendellenesség gyakoribbnak bizonyult a férfiaknál és a 39 év alattiaknál.

A kutatók azonban kiemelik, hogy a kutatás eredménye fenntartásokkal fogadható csak el. Nem állt rendelkezésre információ a migrén gyakoriságáról vagy súlyosságáról, illetve, hogy milyen gyakran járt együtt aurával. Emellett a tanulmány megfigyelésen alapult, így nem tudunk ok-okozati kapcsolatot bizonyítani az eredményekkel. A kutatók sem tudnak teljes magyarázattal szolgálni a jelenségre, de gyanítják, hogy a két betegség azonos genetikai alapokon fekszik, esetleg egy meglévő rendellenesség hajlamosít az érproblémára és a stroke-ra is. „Miközben korábbi kutatás már talált összefüggést a migrén és az artéria szakadásai között, a jelenlegi tanulmány jelentősebb, mivel nagyszámú esetet dolgoztak fel” – nyilatkozta Dr. Patrick Lyden, a Cedars-Sinai Medical Center neurológia vezetője. „A vizsgált artéria károsodás nem ritka, de nem is túl gyakori, százezer emberből ötnél fordul elő. Az esetek felében nem találtak olyan eseményt, mely előidézte volna az artéria károsodását, ám, ha mégis volt ilyen, az leggyakrabban trauma volt, így ostorcsapás sérülés, helytelenül végzett csontkovácsolás vagy sportolás közben elszenvedett sérülés.

Lyden azt tanácsolja a migréntől szenvedő betegeknek, hogy kerüljék a kockázatos programokat. „Ha lemennek a konditerembe, kerüljék el a nehéz súlyok emelgetését. Ha valamilyen balesetet szenvednek, és fáj a nyakuk, szedjenek aszpirint (enyhe véralvadásgátlót). Amennyiben stroke-nak imponáló neurológiai tüneteik vannak, azonnal keressék fel a legközelebbi sürgősségi osztályt!” Mindenkinek ismernie kell a stroke legfontosabb jellemzőit, melyeket legegyszerűbben az angol FAST rövidítésből lehet megjegyezni: arc (Face), kéz (Arm), beszéd (Speech) és az idő (Time). Bárminemű arc aszimmetria, féloldali gyengeség, elkent vagy nem odaillő beszéd aggodalomra ad okot. Az agy épsége pedig az időtől függ: jegyezzük meg, hogy mikor kezdődtek a tünetek, és azonnal hívjuk a mentőket.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés