Richard Quilliam professzor, a kutatás vezetője elmondta, hogy míg a korábbi kutatásokat steril körülmények között végezték, ez volt az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan viselkednek a vírusok a szabadban. Ugyanakkor a szokásos laboratóriumi módszereket használták annak megállapítására, hogy a vízben lévő mikroműanyagokon talált vírusok fertőzőek-e.
"Megállapítottuk, hogy a vírusok képesek a mikroműanyagokhoz kötődni, és ez lehetővé teszi számukra, hogy három napig, esetleg tovább is fertőzőképesek maradjanak a vízben"
Mivel ezek a vírusok három napig fertőzőképesek a környezetben, ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a szennyvíztisztító művektől a nyilvános strandig eljussanak. "Még ha egy szennyvíztisztító telep mindent el is követ a szennyvíz megtisztítása érdekében, a kibocsátott vízben akkor is vannak mikroműanyagok, amelyek aztán a folyón keresztül megérkeznek a tengerpartra".
Ezek a műanyagrészecskék olyan aprók, hogy az úszók lenyelhetik őket. "Néha lencse nagyságú, élénk színű pelletek formájában kerülnek a partra, amelyeket a gyerekek a szájukba vehetnek. Nem kell sok vírusrészecske ahhoz, hogy az ember megbetegedjen".
Miközben a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatása még bizonytalan, "ha ezeken a mikroműanyagdarabokon kórokozók telepednek meg, akkor az jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet".
A kutatók kétféle vírustípust vizsgáltak - olyanokat, amelyek egyfajta lipid bevonattal rendelkeznek, mint például az influenzavírus, és olyanokat, amelyek nem, mint a bélvírusok közül a rotavírus és a norovírus. Azt találták, hogy a bevonattal rendelkezőknél a burok gyorsan feloldódott, és a vírus elpusztult, míg a burok nélküliek sikeresen kötődtek a mikroműanyagokhoz és megmaradtak.
A kutatók három napig tesztelték a vírusokat, de a későbbiekben tovább vizsgálják majd, hogy meddig maradhatnak fertőzőképesek.