2023. Január 27. péntek
A mobiltelefon rendszeres használata a fül csengéséhez és zúgásához (tinnitus) vezethet osztrák kutatók szerint.

A bécsi orvosi egyetem munkatársai száz-száz fülzúgással, illetve anélkül élő embert toboroztak, és összehasonlították a két csoport mobiltelefon-használati szokásait. Megállapították, hogy a tinnitus 70 százalékkal gyakoribb volt azoknál, akik naponta tíz percnél többet mobiloztak.

fülzúgás, mobilozás

Az összesen 160 óránál hosszabb mobiltelefonálás az eredmények szerint 60 százalékkal növelte a fülzúgás kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor – meglepő módon – a 4 ezernél több beszélgetést lebonyolítóknál kisebbnek találták a tinnitus kockázatát, mint a kevesebbszer telefonálóknál.

A Brit Tinnitus Szövetség véleménye szerint az összefüggés nem bizonyított – idézte a BBC internetes portálja, amely ismertette a tanulmányt.

Ismert, hogy az erős zaj, a fejsérülés és bizonyos gyógyszerek növelik a fülzúgás kialakulásának kockázatát, számos más ok azonban még ismeretlen. A bécsi kutatók úgy vélik, eredményük arra utal, hogy legalábbis további vizsgálódást igényel a mobilozás és a fülzúgás növekvő kockázata közti kapcsolat feltárása. Mint az Occupational and Environmental Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban írták, ezen eszközök igen elterjedt használata miatt a legkisebb kockázatnövekedésnek is „jelentős népegészségügyi fontossága” van.

Hans Peter Hutter kutatásvezető hangsúlyozta, hogy léteznek olyan biológiai mechanizmusok, melyek révén a mobiltelefon használata fülproblémákat okoz, ám elismerte, hogy módszerük – amely a résztvevők emlékeire épít – problémás, és fölé- vagy alábecsléshez vezethet.

A tinnitus a népesség mintegy 10 százalékát érintheti, ám azt nem tudják, hogy megjelenésének gyakorisága növekszik-e.


Forrás: MTI
2010. 07. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés