2024. December 19. csütörtök
Egészen rendkívüli betegsége van egy brit nőnek: menten elalszik, ha elneveti magát. Van, hogy egy nap alatt hússzor is meglepetésszerűen álomba csuklik, ezért mindig felügyel rá vagy az anyja, vagy a fivére.

A 25 éves Kelly Timson elaltatásához elég, ha valaki elmond egy viccet, olyat persze, amely önkéntelenül megkacagtatja a nőt, és ő máris elájul. A jelenség ritka ugyan, de nem egyedülálló. Jó pár ember szenved alvásrohamoktól, ha hirtelen erős érzelmi hatás éri, amely nevetésen kívül lehet düh, ijedtség, de akár heves szeretethullám is. 

nevetés, ájulás, alvás

A kenti Ashford városában élő Timsonnak két fia van, 5 és 2 évesek. Nem kizárt, hogy a kisebbik örökölte a betegséget, mert két hete anyjáéhoz hasonló rohamot kapott egy nagyáruházban. Az orvosi vizsgálatok eredményei még nem ismeretesek. 

„Átkozódnék, ha kiderülne, hogy a fiamnak is ugyanez a baja, mert az kihat egész életére. Hiába szeretnék például a barátaimmal elmenni egy italra, nem tehetem, mert amint valaki megereszt egy viccet, máris rácsuklom az asztalra, mint egy hullamerev részeg – idézte a nőt a brit Metro.

Timson most újfajta gyógyszert próbál ki, és reméli, hogy egyszer akár kabaréba is mehet.


Forrás: Medipress
2012. 04. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés