Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Francisco Goya: Bolondok háza
A pszichiátria nélküli világ képe
Az ókortól egészen a 18. századig Európában az elmebetegekről való gondoskodás elsősorban a család és az egyház feladata volt. Az őrültek intézményes elkülönítése - egyházi kezdeményezésre és a könyörületességtől vezérelve - a középkorban indult meg. A 14. század végétől Londonban gyógyítóközpont létesült; a 15. századtól Spanyolországban több tébolyda is épült. Ezek a „korai tébolydák” csak szórványosan jöttek létre és nem eredményezték az őrültek nagy számú elkülönítését, illetve nem volt rájuk jellemző az orvosi hatékonyság.
------------------------------------------------------HIRDETÉS------------------------------------------- 
Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:
38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!
Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A pszichiátria nélküli világot elég sötétnek kell elképzelnünk. A deviánsnak minősített embereket nemhogy tolerálták, segítették volna, egyenesen durván bántak velük: kiközösítették és megvetették őket, gyakori volt a velük szemben alkalmazott fizikai erőszak.
A 17. századtól Európában több elkülönítő intézményt, úgynevezett dologházat létesítettek; itt nemcsak az őrülteket, hanem a társadalom által haszontalannak, vagy veszélyesnek tartott munkakerülőket, kisstílű bűnözőket, szegényeket, csavargókat is izolálták és munkára bírták. A mai pszichiátriatörténeti tanulmányok szerint ezek az intézmények nem tekinthetők a modern pszichiátria gyökereinek. Írásunkban csak azt a tényt kívánják aláhúzni, hogy az elmebetegekkel szemben tanúsított intolerancia, kirekesztő, durva bánásmód uralta a korszellemet.
A 18. században Angliában az „őrültségre” profitorientált vállalkozások, magántébolydák jöttek létre, melyeket mindennemű szakértelmet nélkülöző felügyelők vezettek. Terápiás funkciót ezek az intézmények sem töltöttek be, céljuk csak az elkülönítés és a „felügyelet” megszervezése volt. Az elmebetegekről való gondoskodásban a 18. század második felében következett be jelentősebb fordulat. Az elgondolás, mely szerint a tébolyda elkülönített intézményében megvalósulhat a betegek átgondolt terápiája, gyógyítása, már felvilágosult, optimista szellemet tükröz. Megszűnt a korai tébolydákra, illetve egyéb elzáró intézményekre jellemző durva és hanyag bánásmód, véget ért a láncok, bilincsek és ostorok korszaka és egy új, humánusabb szemlélet vette kezdetét. (A kényszerítő tárgyak közül egyedül a kényszerzubbony maradt meg mint legitim eszköz.) A 19. századra az új, terápiás tébolydát tartották az elmebetegek hatékony kezelésére alkalmas egyedüli intézménynek. Ezekbe az intézetekbe folyamatosan, nagy létszámmal kerültek be a betegek; a túlterheltség folyományaként az orvosnak kevés ideje jutott egy-egy betegre, ezen kívül pedig nem tudtak eleget tenni az eredeti terápiás céloknak sem, mivel nagy számban voltak reménytelen esetek. Egész Európára jellemző volt a túlzsúfoltság és a hatékonyság hiánya. Ismét változásnak, új iránynak kellett következnie. A paradigmaváltást a pszichiátria (és vele együtt más tudományos tevékenységek is) egyetemekre és laboratóriumokba való bevonulása jelentette.
„Náluk oly időben, amikor a művelt külföldön már az elmebetegek szabad kezelését készítették elő, az elmebetegek még teljesen magukra voltak hagyva, egyrészt kitéve gúnynak, nyomornak és elpusztulásnak, másrészt veszélyeztetve a társadalom biztonságát, amely csak úgy volt némileg megoldható, hogy a legveszélyesebb elmebetegeket börtönbe zárták, ahol rabok között sínylődtek, míg a könyörületes halál őket szenvedéseiktől meg nem váltotta. Csak kevés betegnek jutott hely egy-egy kórház félreeső cellájában és valószínűleg protekciós egyének voltak azok, akiknek a bécsi tébolydába való felvételét az udvari kancellária engedélyezte.”(Epstein a magyar viszonyokról 1897-ben.)
Az első magyar magántébolydát (Őrüldét) a magyar pszichiátria atyja, a német származású Schwartzer Ferenc hozta létre Vácott, 1850-ben. Schwartzer 1910-ig működő intézménye volt a „magyar elmekórtani tudományok bölcsője”. A kor legbefolyásosabb pszichiáterdinasztiájához tartozó, a nagy hírű Bécsi Egyetemen végzett orvos nevéhez fűződik az első magyar nyelven íródott elmekórtani munka. Az ő tanítványai kerültek később az egyetemi szemináriumok és a pszichiátriai osztályok élére.
"A Lipót"
Az évtizedekig fogalommá vált elmegyógyintézet megalapításának gondolata 1791-ben ugyan II. Lipót uralkodása alatt merült föl először, nevét az intézet mégsem róla kapta. A telek első tulajdonosa, bizonyos Göbl Lipót, budai molnár vendéglőt üzemeltetett a helyen, a majorság róla kapta a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet. Különböző okok miatt több évtizedig halogatták az intézet építésének megkezdését. Miután 1812-től a bécsi, prágai és lembergi elmeintézetek bezárták kapuikat a magyar betegek előtt, újabb évtizedeknek kellett eltelniük, mire 1850-as évekre halaszthatatlanná vált egy országos intézet létesítése. A 22 javasolt helyszín közül a Lipótmező kiválasztása tudósok közreműködésével történt. (Az akkori szempontok figyelembe vették, hogy a terület kies fekvésű, mégis jól megközelíthető, északi szelektől védett és vize is bőven van.) Az I. Ferenc József rendeletét követően megindult építkezés 1868-ban fejeződött be. A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án 300 beteggel nyitotta meg kapuit. A betegeket főleg nyugtatókkal kezelték, a nyugtalan betegeknél alkalmaztak kényszerzubbonyt, de egyéb durva eljárások nem képezték a terápia részét, legfeljebb cellába zárást alkalmaztak. A késői romantikus stílusú négyszintes épület 500 beteg befogadására volt alkalmas. Az épületben kaptak helyet az orvoslakások, a személyzet szállásai, irodák, raktárak és konyha is. Az intézetet hatalmas park és 50 hold erdő vette körül. Az országos intézet már működése kezdetén kapcsolatban állt az oktatással, részt vett a törvényalkotásban.
A 139 éves múlttal rendelkező intézet hosszú történetéből igyekeztünk a jelentősebb fordulópontokat kiemelni. Az intézet második igazgatója, Niedermann Gyula és az őt követő Bolyó Károly a magyar elmegyógyászati szakkifejezések megalkotása mellett a cellák ajtajának megnyitásával, terápiás foglalkozások elindításával modernizálták a századfordulóra 500 beteget ápoló intézményt. Azzal, hogy a Lipót 1905-1910 között bevezette a szabad kezelést illetve szabad kijárást, megszűnt az intézet fegyház jellege. Ezzel a haladó szellemű intézkedéssel lehetővé vált a kihelyezhető betegek családi ápolása is.
1910 és 1925 között Oláh Gusztáv barátságossá varázsolta a komor falakat: parkosítással, téli kert, uszoda, teniszpálya építésével, szalon és társalgó létrehozásával és sokoldalú épületmodernizációval az intézmény jellegét változtatta meg. A XX. század első felében elmeápoló iskolával és pszichiátriai múzeummal gazdagodott a Lipót. A háborút követően a helyreállítás után a betegeket ki kellett költöztetni, mert 1945 júniusában a szovjet katonai parancsnokság költözött a falak közé. 1946 szeptemberében vehette fel ismét eredeti funkcióját a ház, amikor is a betegeken kívül 800 menekült, tbc-s hadifoglyok és 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona került a falak közé. A háborút követően az intézet fokozatosan az országos pszichiátria központjává vált. 1950-ben gyermekpszichiátriai osztály kezdte meg működését. 1952-ben az intézmény nevében is Országos Ideg- és Elmegyógyintézetté változott. Az ötvenes években új lendületet kaptak a biokémiai kutatások és állatkísérleti laboratórium is létesült. A hetvenes évektől nemzetközi mércével is magasra értékelt kutatói munka épült ki az intézményben. A nyolcvanas évek közepén újabb modernizációs hullám következett, a korszerű terápiás eljárások és a járóbeteg-ellátás kialakítása 300 ágy megszüntetését tették lehetővé. A kilencvenes évekre az osztályok struktúrája átalakult: így jöhettek létre olyan speciális profilok, mint a Memória Klinika, geronto-pszichiátria, addiktológia, vagy a valláspatológia. A Lipót 139 évig működött a Göbl-től vásárolt területen, 2007-ben zárta be kapuit.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
