2024. December 22. vasárnap

Ugyanolyan halálos a szolárium, mint az arzén

szolárium, rákkeltő, UV-sugárzás, melanoma
1 . oldal
Minden UV-sugárzás rákkeltő -  Egyre gyakoribb a melanoma
A rákkockázat legmagasabb kategóriájába sorolták nemzetközi szakértők a szoláriumot és az UV-sugárzás minden egyéb fajtáját. Hatását úgy jellemezték, hogy legalább olyan halálos, mint az arzén vagy a mustárgáz.

A harminc év alatti szoláriumozók körében 75 százalékkal ugrott meg a bőrrák kialakulásának kockázata – állapították meg húsz tanulmány megállapításait összevetve a lyoni Nemzetközi Rákkutatásai Hivatal munkatársai.

szolárium, rákkeltő, melanoma

Minden UV-sugárzás rákkeltő

Négy évvel ezelőtt a tudósok még a „feltételezhetően rákkeltő” státust osztották ki a szoláriumra és az ultraviola (UV) sugárzásra, az utóbbiból pedig csak a természetes sugárzás egy bizonyos fajtáját tartották életveszélyesnek. Az új besorolás szerint azonban a mesterséges napágy és az összes UV-sugárforrás kétséget kizáróan rákkeltő, akárcsak a dohányzás, a hepatitis B-vírus vagy a kéményseprés.

”Fel kell hívnunk az emberek figyelmét a szoláriumok veszélyeire. Reméljük, hogy megváltozik ez a széles körben elterjedt gyakorlat, és a tinédzserek nem fogják azt képzelni, hogy napágy nélkül nem lehetnek barnák” – mondta Vincent Cogliano rákkutató.

A rákkutatási hivatal megállapítása szerint a szoláriumokban használt fény zöme UV-sugárzást bocsát ki, az pedig bőrrákot és szemrákot okoz.

A napágyak rákkeltő hatásáról a kutatók tájékoztatták Kathy Bankset, a szoláriumok készítőit és működtetőit tömörítő európai kereskedelmi szövetség elnökét, aki azonban kijelentette: „nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a megfontolt, szabályokat betartó szoláriumozás és a bőrrák kialakulása között”. Mint mondta, a szoláriumozók többsége évente kevesebb mint hússzor fekszik a napágyra.

Egyre gyakoribb a melanoma

A harminc éven aluliak körében az utóbbi években jelentősen megnőtt a szoláriumozók száma, és az orvosok ezzel párhuzamosan a fiataloknál kialakult bőrrákos esetek számának emelkedését tapasztalták. Nagy-Britanniában a húszas éveikben járó nőknél pillanatnyilag a melanoma (a legrosszindulatúbb bőrrák) a leggyakoribb rákos elváltozás, holott ez a daganatos betegség korábban elsősorban a 75 éven felüliek között szedte áldozatát.

Régebbi tanulmányokban már szerepelt, hogy a szoláriumozó fiatalok körében nyolcszorosára emelkedik a melanoma kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik sohasem feküdtek napágyon. A WHO pedig már korábban is azt tanácsolta a 18 éven aluliaknak, hogy ne szoláriumozzanak. Cogliano hangsúlyozta, hogy az UV sugárzás – forrására való tekintet nélkül – mindenképpen egészségtelen.

Az Amerikai Ráktársaság azt ajánlotta, hogy a barnaságra vágyók inkább barnító krémeket használjanak szoláriumágy helyett.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés