2024. December 02. hétfő
Az alkoholos befolyásoltság alatt álló emberek könnyebben sérülnek meg, gyakrabban esnek le magasról, keverednek tömegverekedésbe, vagy ütik be a fejüket egy esés következtében, de ha már a baleset megtörtént, a részegek általában nagyobb eséllyel élik túl a sérüléseket.

A chicagói Illinois Egyetemen (UIC) végzett vizsgálat során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy nem elég, hogy egy adott mennyiségű véralkoholszint megnöveli a balesetet szenvedett ember túlélési esélyeit, hanem az elfogyasztott alkoholmennyiség egyenes arányban áll a túlélési eséllyel, tehát minél többet ivott valaki a baleset megelőzően, annál nagyobb a túlélés valószínűsége.

„Egy sérülést követően a magas véralkoholszint egyfajta védőhatást fejt ki, és a tanulmány eredményei szerint minél többet ivott valaki, annál erősebb lesz a védőhatás” - jegyezte meg Lee Friedman, az UIC docense, a tanulmány szerzője. Friedman tanulmánya egyértelmű összefüggést vél felfedezni a részegség foka és túlélési esély között, azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy maga az alkohol a gyökere ennek a változásnak.

A tanulmány során a kutatók az Illinois Egyetemi Kórház baleseti osztályán kezelt, összesen 190 612 páciens 1995 és 2009 közötti időszakból származó adatait analizálták, akiknek a véralkoholszintje 0 és 0,5 százalék között volt a kórházba szállítás idején. Érdemes megjegyezni, hogy a 0,35 százalék feletti véralkoholszint akár halálos lehet. A kutatási adatokból kiderült, hogy az égési sérüléseket leszámítva minden sérülési típus esetében az alkoholos befolyásoltság hatására megnőtt a páciensek túlélési esélye. A különösen magas véralkoholszinttel rendelkező sérültek esetében akár 50 százalékkal megnőhetett a túlélés esélye, jegyezte meg Friedman.

„Egy baleset során az ember nem magába a sérülésbe hal bele, hanem sokkal inkább a sérülésből adódó fiziológiai reakciókba, mint például a gyulladás, vagy a folyadékveszteség. Ha például valakit meglőnek, az nem a golyó ütötte lyuk miatt hal meg. Mikor az emberi szervezet megsérül, és egyfajta sürgősségi vészhelyzet állapotba kapcsol, és ironikus módon ezek miatt a pánikfunkciók bekapcsolása következtében állhat be a halál, és éppen ezt a folyamatot képes meggátolni az alkohol” - magyarázta a jelenség hátterét Friedman.


Forrás: Medipress
2012. 11. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -