2024. December 05. csütörtök
Sikeresnek értékeli középiskolásoknak szóló edukációs programját az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), amelynek munkatársai ebben a tanévben az ország 223 tanintézményében 311 előadást tartottak, hogy a végzős középiskolásokat véradásra ösztönözzék.

A vérellátó szolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programmal több mint 12 400 fiatalt értek el. A főleg biológia, testnevelés vagy osztályfőnöki óra keretében elhangzott előadásokat követően a tanulóknak lehetőségük volt kérdezni, így több véradással kapcsolatos hiedelmet, félelmet is sikerült eloszlatni. Az előadásokat követően sok fiatal már másnap felkereste valamelyik véradási helyszínt - írták.

Véradás népszerűsítése a középiskolákban

Az edukációs program az Oktatási Hivatallal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal kötött együttműködési megállapodás révén valósulhatott meg, a kezdeményezéshez csatlakoztak az egészségügyi szakképző iskolák egyetemi fenntartói és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is.

 

Jelezték, a programnak pozitív fogadtatása volt, ezért a vérellátó szolgálat a következő tanévben folytatni kívánja azt a fenti intézmények végzős tanulói számára, illetve az egyházi fenntartású iskolákkal is bővíteni szeretné az együttműködést.

 


Forrás: MTI
2023. 06. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés