2024. Március 28. csütörtök
Pár órával azután, hogy egy rosszul sikerült vakbélműtét miatt meghalt a férje, egy brit nő engedélyt kapott rá, hogy a halott férfitől spermát vegyenek. A bíróság szerint azonban ezt illegálisan tették, és a nő nem kaphatja meg férje spermáját.

A meg nem nevezett 42 éves nő és férje kislányuk után még egy gyermeket szerettek volna vállalni, és a mesterséges megtermékenyítésen gondolkodtak. Mivel azonban fel sem merült bennük, hogy a rutineljárásnak számító vakbélműtét következményeitől tartsanak, nem gondoskodtak a férj hímivarsejtjeinek tárolásáról.

sperma, halott, férfi

A szigorú családjogi bírák szerint a sperma levétele jogtalan volt, mivel a férfi nem adott rá előzetesen engedélyt. A feleség, arra hivatkozva, hogy a gyermekvállalás megakadályozása sérti a személyiségi jogait, megvétózta az ítéletet. A végleges döntés megszületésééig a spermát megőrzik a klinikán, ahol eddig is tárolták.

Hasonló eset történ a szigetországban 1995-ben, akkor Diane Blood sikeresen harcolt azért, hogy agyhártyagyulladásban meghalt férjétől gyermeket szülhessen, a különbség azonban az, hogy ő a férfitől előzetesen szóbeli engedélyt kapott erre.


Forrás: Vital
2008. 10. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés