2024. Március 28. csütörtök
A jövőben a hallássérülteknek nem lesz szüksége cochlearis beültetésre, hanem a nyelvre alkalmazott elektromos impulzusok révén a nyelvükkel hallhatnak.

Legalább is ezt remélik azok a coloradói kutatók, akik a fület teljesen kikerülő hallássegítő eszközt kifejlesztették. A technológia egy Bluetooth kapcsolattal rendelkező fülhallgató segítségével érzékeli a hangokat, és elektromos impulzusokat küld egy elektródákkal teli lapocskának, amelyhez a felhasználók hozzáérintik a nyelvüket, hogy „hallhassanak”. „Sokkal egyszerűbb, mint alávetni magukat a műtétnek, ráadásul sokkal olcsóbb is, mint a cochleáris (csiga) implantátumok” – magyarázta a Coloradói Állami Egyetem munkatársa, John Williams. Williams professzor rájött, hogy a nyelv sok ezer ideget tartalmaz, és az agy azon területe, amely a nyelvből eredő tapintásérzeteket értelmezi, képes a bonyolult információk dekódolására. „Tulajdonképpen amit csinálunk, az a szenzoros helyettesítés újabb formája” – tette hozzá Williams professzor.

A hangot felerősítő hallókészülékektől eltérően a kokleáris implantátumok kikerülik a fül károsodott területeit, és közvetlenül a hallóideget stimulálják. A fülön kívül lévő mikrofonok érzékelik a hangot, és egy beszédfeldolgozó eszközbe továbbítják, amely elemzi az adatokat, és továbbküldi egy vevőkészüléknek, mely átalakítja elektromos impulzusokká. Az implantátum közvetlenül a hallóidegnek küldi el ezeket az impulzusokat. Kellő tanulással az agy elsajátítja, hogyan kell hasznos hangadatokként felismerni ezeket az impulzusokat. Az új találmány ugyanígy működik, leszámítva azt, hogy az elektromos impulzusok Bluetoothon keresztül továbbítódnak egy fúvókaszerű laphoz, amely tele van elektródákkal. Amikor a felhasználók nekinyomják a nyelvüket az eszköznek az elektromos impulzusok meghatározott mintáját bizsergő vagy rezgő érzésként érzékelik. Az alapötlet az, hogy az agy megfelelő képzéssel megtanulja, hogyan értelmezze az egyes mintákat szavakként, és ezáltal lehetővé tegye a felhasználónak, hogy a nyelvével „hallhasson”. A szakértők szerint az agyunk még felnőttkorban is figyelemreméltó plaszticitással rendelkezik, ezért képes arra, hogy módosításokat végezzen és alkalmazkodjon a bemenő információk változásaihoz, különösen az egyén számára fontos stimulusokhoz.


Forrás: Medipress
2015. 02. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés