2024. December 18. szerda
Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy minap közzétett demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex – adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.

A kormányzati jelentés szerint a fiatal japán férfiaknak több mint egyharmadát nem érdekli az ellenkező nem és a szex. A nőknél valamivel nagyobb ez az arány. Emellett a 2011. márciusi 11-i földrengés és szökőár is hozzájárult ahhoz, hogy 1947 óta tavaly soha nem látott mértékben csökkent a japán lakosság, s így 126,24 millióra apadt. 2011-ben az előző évhez képest 64 ezerrel többen, összesen 1.261.000-en haltak meg (20 ezer embert a cunami áldozataként tartanak számon), míg a 2010-ben regisztráltnál 14 ezerrel kevesebb, 1.057.000 gyermek jött a világra – világított rá a The Telegraph című brit napilap.

Az ázsiai országban világviszonylatban az egyik legalacsonyabb a születési ráta: 2011-ben ezer lakosra mindössze 7,31 születés jutott, amivel Japán a CIA Factbook 221 országot összevető listája szerint az utolsó előtti, 220. helyen áll. (Magyarország a 199. helyezett: ezer lakosra 9,6 születés jut.) Ezzel szemben az ezer lakosra jutó halálozások száma 10,09 fő.

A termékenységi arányszámot (az egy nőre eső gyermekek számát) tekintve a CIA információi szerint a szigetország 1,21-es értékkel a 218. a sorban. (Magyarország ebben a vonatkozásban is a 199. helyet foglalja el:  a magyar nők átlagosan 1,40 gyermeket vállalnak.) Mindezek tükrében érthető módon fogy a japán lakosság: a népességnövekedési ráta -0,28, amivel Japán a 214. helyezett a tabellán. (A 210. helyezett Magyarországon nem sokkal jobb a helyzet a -0,17-es értékkel.)

A kormány által hangsúlyozott jelenséget igazolja Juszuke Takahasi, egy Tokióban élő 20 év körüli fiú, aki ugyan szívesen nézi a szerelmi történetet elmesélő, könnyfakasztó animációs filmeket, a való életben azonban igyekszik távol tartani magát a romantikától. Mint mondta, egy kapcsolat nem éri meg azt a sok erőfeszítést és lemondást, amire a működéséhez szükség van. „Nincs kedvem a hétvégét csupa lemondással tölteni” – magyarázta álláspontját.

Kunio Kitamura, a japán családtervezési társaság egyik illetékese szerint sürgős kormányzati lépésekre van szükség a népességfogyás megállítására. Mint mondta, a díjmentes orvosi vizsgálatnak vagy az ingyenes szülésnek csekély az ösztönző hatása a gyermekvállalásra. 


Forrás: MTI
2012. 01. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés