2024. December 18. szerda
A testalkat és a szexuális élet összefüggéseire világított rá két kutatás: az egyik szerint a teltebb idomokkal rendelkező nők sokkal jobb teljesítményt nyújtanak az ágyban, mint a vékonyak, előbbiek azonban fiatal lányként egyúttal sokkal nagyobb kockázatot is vállalnak.

Egy brit felmérésben a megkérdezett férfiak 89 százaléka gondolta úgy, hogy a teltkarcsú partner sokkal jobb az ágyban – áll a Sun című lap cikkében. Ezzel ráadásul a férfiak nincsenek egyedül, ugyanis a hölgyek 68 százaléka is úgy érzi, hogy a súlyosabb pasikkal élvezetesebb a hancúrozás.

Az ágyakat gyártó Silentnight nevű cég felkérésére elvégzett közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a ducibbak sokkal jobban és többet próbálkoznak, és lényegesebben odaadóbbak a lepedőakrobatikában. Arra is fény derült, hogy a soványak ötször annyit forgolódnak álmatlanul, mint a súlyosabb egyéniségek.

A Pittsburgh Egyetem kutatói középiskolás lányok szexuális szokásait és önképüket térképezték fel. Megállapították, hogy a szexuálisan aktív túlsúlyos lányok és azok, akik magukat túlsúlyosnak látják, ritkábban használnak óvszert, mint a szexuálisan aktív normális súlyú lányok. Ezen kívül a túlságosan sovány lányok körében is ritkább az óvszerhasználat.

„Ez a mostani kutatás hozzájárulhat a fiatalok szexuális felvilágosításának kibővítéséhez, hiszen most már tudjuk, mennyire összefügg az önkép és a biztonságos szex” – nyilatkozta Dr. Aletha Akers, a Pittsburgh Orvosi Egyetem nőgyógyász segédprofesszora.


Forrás: Medipress
2009. 11. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés