2024. Október 05. szombat
A heveny szívinfarktusos esetek súlyossága az Egyesült Államokban egy évtizedes hosszúságúra szervezett tanulmány adatai szerint ma lényegesen enyhébb, mint tizenöt esztendeje – olvasható a Circulation című folyóiratban.

Az USA területén 1987-ben indult el négy, gondosan kiválasztott területen az a vizsgálat, amely az érelmeszesedés társadalmi kockázatát kívánta fölmérni. A vizsgált régiókban a teljes népességnek megfelelő arányban szerepeltek a városiak és hatalmas, szabad területen élő földművesek, a különféle rasszok képviselői, valamint a szociális rétegek reprezentánsai.

szívinfarktus

A most földolgozott adatok tízezernél több olyan felnőtt kórlapjából származnak, akiket a területen lévő kórházak szívgyógyászati osztályain kezeltek heveny szívinfarktus miatt 1987 és 2002 között. Az infarktusos esetek súlyosságát a mellkasi fájdalom erőssége és időtartama, a szívizomelhalás nagyságát bizonyos mértékben tükröző EKG-eltérések jellege és a laboratóriumi eredmények alapján osztályozták.

Korábban úgy vélték, hogy az utóbbi évtized szívinfarktusos halálozási mutatói csak a korszerűbb, hatásosabb ellátás miatt csökkentek. Az új adatokkal kiegészített eredmények szerint azonban ebben az évezredben az amerikai betegek szívinfarktusa átlagosan enyhébb, mint egykoron. Az EKG-leletek 2-5 százalékkal kevésbé súlyos képet mutatnak, mint az elmúlt évtizedekben. A laboratóriumi eredmények még jelentősebb enyhülést jeleztek a szívizomelhalás mértékét illetően.

Egyedül a panaszok fellépésétől a kórházba való megérkezésig eltelt idő adatai nem mutattak javulást. A szívgyógyászok világszerte hangsúlyozzák, hogy a sürgős szakvizsgálatra van szükség, ha a mellkasi fájdalom 15-30 percen keresztül kínozza a beteget. A modern gyógyító beavatkozások – az elzáródó ér kinyitása, koszorúér-tágítás – akkor eredményesek, ha két órán belül bejut a páciens a szívkatéteres laboratóriumba. Merle Myerson, a vizsgálat vezetője hangsúlyozta, hogy 1987 óta az amerikai betegeknek ma is csupán 33 százaléka érkezett meg a megfelelően fölszerelt szakintézetbe.


Forrás: MTI
2009. 01. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés