2024. December 02. hétfő
A reggeli és délelőtti órákban lezajló szívrohamok súlyosabbak, mint a más napszakban bekövetkezők, állapították meg spanyol kutatók egy madridi klinika miokardiális infarktussal kezelt betegeinek adatait elemezve.

A szakemberek a vérben lévő egyik enzim koncentrációját vizsgálták, melyet a rohamot követő szövetelhalás kiterjedtségének meghatározására használnak. A szövetelhalást az okozza, hogy a keringés elzáródása miatt nem jut elegendő vér, ezáltal oxigén a szív egyes részeibe.

szívroham

Az elemzésből az derült ki, hogy a reggel 6 óra és déli 12 óra között lezajlott szívrohamoknál 21 százalékkal nagyobb volt a szövetelhalás mértéke a délután 6 óra és éjjel 12 óra között bekövetkezettekhez képest. A 811 vizsgált páciens közül 269-nek történt reggel 6 és déli 12 óra között az infarktusa, több mint háromnegyedük férfi volt, átlagos életkoruk pedig 62 év.

A Heart című brit szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azokat a korábbi tapasztalatokat, hogy az emberi szervezet cirkadián ritmusa többféle módon befolyásolja a szív működését, így hatással van a vérnyomásra, a szívritmusra, a szív teljesítményére, valamint a szív ereit bélelő sejtek funkcióira. A mostani megállapítást a szívgyógyszerek hatékonyságának pontosabb megállapítására használhatják fel.


Forrás: MTI
2011. 04. 28. (Aktualizálva - 2012. 09. 27.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -