2024. Március 29. péntek
A lombikban létrehozott embrió nemrégiben még utópisztikus gondolat volt, mint ahogy az sem volt megszokott, hogy a nők a negyvenes éveikben vállaljanak gyereket. A jövő azonban ezt még inkább felülmúlhatja, és a jóslatok szerint a a meddőség is ismeretlen probléma lesz.

Bőrsejtekből létrehozott spermiumok és petesejtek, gondosan szelektált, betegségmentes génekből „összerakott”, meghatározott szem- és hajszínű, intelligens dizájnerbabák, százéves kismamák és mesterséges méhben fejlődő magzatok – mindezek jellemezhetik a gyermekvállalást a jövőben.

magzat, dns, szülés, gyermekvállalás

A Nature című tudományos folyóiratban publikált jóslatok szerzői vezető kutatók, akik szerint mindezek az elkövetkező harminc évben valósággá válhatnak, mint ahogy az is, hogy a nők bármikor teherbe eshessenek.

Davor Solter, a Szingapúri Biológiai Intézet munkatársa szerint a mesterséges megtermékenyítő eljárások rendkívül olcsóvá válhatnak, és könnyen megtörténhet, hogy kortól függetlenül mindenki képes lesz gyermeket nemzeni, akár újszülött gyerekek és százéves aggastyánok is. A kutató szerint az is elképzelhető, hogy kutatási céllal hozzanak létre embriókat.


Forrás: Vital
2008. 07. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés