2024. December 18. szerda
A szuperétel megnevezést olyan élelmiszerek esetében használják, amelyek kimagasló tápanyag-tartalmuk révén segíthetik az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését. Brit szakemberek szerint bár ezek az ételek valóban egészségesek, a szuper jelző azonban túlzó és megtévesztő.

A Bupa brit egészségügyi szolgáltató megbízásából készített felmérés kimutatta, hogy a britek 11 százaléka hiszi azt, hogy szuperélelmiszerekkel megelőzhető a rák, és sokkal többet nyerhetnek általuk, mint egy kiegyensúlyozott étrenddel. A YouGov által végzett vizsgálatban megkérdezettek 55 százaléka ismerte a kifejezést, és közülük 38 százalék tulajdonított az ilyen élelmiszereknek extra egészségügyi előnyöket. 61 százalékuk azt is elismerte, hogy vásárolt és fogyasztott ilyeneket a rajtuk lévő megkülönböztető címke miatt, 18 százalékuk pedig úgy gondolta, hogy egészségesebb az, aki sokat eszik belőlük.

szuperételek

A rákellenes tulajdonságokkal felruházott élelmiszerek tesztjei során kiderült, hogy a hétköznapi ételekhez képest egyáltalán nem előnyösebbek, sőt, némelyik még annyi pozitív élettani hatással sem bír, mint például a szárított gyümölcs, az alma, vagy a teljes értékű gabonák. Miután egy termékre ráfogják, hogy „szuperétel”, az ára az egekbe szökik, a szó ismerőinek 15 százaléka pedig habozás nélkül ki is fizetné a felpumpált összeget.

„A szuperétel kifejezés félrevezető, mivel nem létezik pontos meghatározása, és a nekik tulajdonított egészségügyi hatások bizonytalanok vagy nem teljesen megalapozottak” – véli Christina Merryfield, a Cromwell Kórház vezető dietetikusa. Bár szerinte néhány ilyen étel, mint például a gránátalma leve, vagy a mandula, a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként valóban egészségesek, de a szuper jelző félrevezeti az embereket, és azt hihetik, hogy ezek fogyasztásával ellensúlyozható lehet az egészségtelen étrend hatása.

„Az olyan ételekkel végzett kutatások, mint az acai bogyó, a fekete rizs és a hétköznapi pattogatott kukorica, nem teljesek, eredményeik nem meggyőzőek és nincs tudományos alapjuk. Egy étel sem csodatevő hatású” – tette hozzá Merryfield.


Forrás: Medipress
2011. 10. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés