2025. Július 31. csütörtök
A 30-34 esztendős nőknél ötödével magasabb a várandósság során fellépő problémák kockázata. A korábbi irányelvek alapján a 35 éven felüli elsőgyermekes kismamákat tájékoztatták a fokozott veszélyekről, ám egy friss kutatás szerint már ennél hamarabb is érdemes erről beszélni.
BŐVEBBEN
A prosztata gyulladása mellett alacsonyabb a prosztatarák kialakulásának kockázata – olvasható a Cancer december 9-i számában.
BŐVEBBEN
A legfrissebb kutatási eredmények szerint nem a mesterséges megtermékenyítés (IVF) során használt több embrió, hanem a petesejt-termelés serkentését célzó gyógyszerek terjedése okozza a hármas vagy többes ikrek gyakoriságának növekedését.
BŐVEBBEN
Kisgyermekes szülőként gondolnunk kell arra, hogy a korábbi jól bevált karácsonyi menüsort a kicsi életkorának megfelelően alakítsuk át. Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának tanácsai segíthetnek ebben.
BŐVEBBEN
Egy Angliában és Walesben végzett vizsgálat szerint az intravénás infúzióban részesülő betegek egyötödében alakulnak ki szövődmények azért, mert nem megfelelő folyadékszintet kapnak. A túl sok folyadék ugyanis szívelégtelenséget, a túl kevés pedig vesepanaszokat okozhat.
BŐVEBBEN
A stresszes szülők csemetéinek magasabb a testtömegindexük, ráadásul hét százalékkal gyorsabban híznak, mint kortársaik – derül ki egy friss kanadai kutatásból.
BŐVEBBEN
Egy szűk körű, friss kutatásból az derült ki, hogy az orrunk mélyén kártékony Staphylococcus baktériumok húzhatják meg magukat.
BŐVEBBEN
John Macdonald, a 60 éves ausztrál nagyapa horgászni ment a Brisbane folyóhoz Queenslandben. A vízbe ejtette a dobozos sörét, majd gondolkodás nélkül folytatta a kortyolást. Hamarosan elképesztő méretű daganat keletkezett a gyomrában, amit többször is eltávolítottak az orvosok, de mindig visszanőtt.
BŐVEBBEN
Nem titok, hogy az ünnepek közeledtével az emberek hajlamosak egy kicsit többet enni a kelleténél. A decemberi sürgés-forgás közepette sem árt azonban odafigyelni az étrenddel kapcsolatos mindennapi döntésekre. A legfrissebb kutatások szerint ugyanis bizonyos élelmiszerek egyértelműen összefüggésbe hozhatóak a depresszióval.
BŐVEBBEN
Az közismert, hogy gombák segítségével lehet kenyeret és sört készíteni, azt azonban csak kevesen tudják elképzelni, hogy biztonságosabb növényvédőszerek, orvosi implantátumok vagy bio üzemanyagok előállításában is kulcsszerepet játszhatnak.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1131.  |  1132.  |  1133.  |  1134.  |  1135.  |  1136.  |  1137.  |  1138.  |  1139.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés