2026. Május 24. vasárnap
Nem csupán az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor – derül ki egy nemrégiben napvilágot látott felmérésből, amely egyértelműen kimondja: a délután három óra utánra időzített ebéd túlsúly felhalmozódását eredményezheti, ráadásul a kései evők nagy része a reggeli kihagyásával is ártott az anyagcseréjének.
BŐVEBBEN

Lázmérő tablettákkal

Különösen most fontos ezt tudni, az influenza, a téli megbetegedések, a koronavírus idején.


BŐVEBBEN
Nem szabad visszariadni a fogamzásgátlók szedésétől a lehetséges trombózisveszély miatt – fejtette ki Blaskó György professzor, a Trombózisközpont rendelésvezető főorvosa a tablettaszedő francia nők körében bekövetkezett halálesetekre reagálva.
BŐVEBBEN
A vegetáriánusokat kevésbé fenyegeti szívbetegség: 32 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg vagy szorulnak kórházi kezelésre szívbetegség miatt, mint húsevő társaik - mutatkozott meg több mint 44 ezer brit felnőtt egészségügyi megfigyelése alapján.
BŐVEBBEN
A védőmaszkok és a légtisztítók piaca is virágzik a szmogtól szenvedő Kínában, egy nagyvállalkozó pedig tiszta levegővel töltött palackokat árusít.
BŐVEBBEN
Statisztikák szerint az elmúlt tíz év során az újszülöttek közel kétharmada 30 évnél idősebb apától születik. Vajon az ennek az oka, hogy a férfiak később találják meg a megfelelő társukat a gyerekvállaláshoz, vagy csupán az, hogy jobban leköti őket a karrierjük?
BŐVEBBEN
A legtöbb ember meg van róla győződve, hogy tökéletesen képes egyszerre több dolgot is elvégezni, ám a Utah Egyetem kutatói egy nemrégiben megjelent tanulmányban arra mutattak rá, hogy pont azok alkalmasak erre a tevékenységre legkevésbé, akik a legtöbbször élnek vele.
BŐVEBBEN
Köztudomású, hogy egy alkalmi flört mindig javít az ember kedélyállapotán, amire nagy szükség van főleg ilyen borongós téli napokon. Ám francia kutatók nemrégiben arra hívták fel a figyelmet a Social Influence című lap hasábjain, hogy aki a flörtnél többre vágyik, netán a kiszemelt hölgy telefonszámát is szeretné megkaparintani, az jobban teszi, ha megvárja, amíg kisüt a nap.
BŐVEBBEN
Egy felmérésből kiderült, hogy a gyerekek sokkal kevésbé tartanak az olyan fogorvosi kezelésektől, ahol nem alkalmaznak fúrót, ezért az új-zélandi Otago Egyetem munkatársai kidolgoztak egy új, fúró nélküli fogászati technikát.
BŐVEBBEN
Egy új tanulmány megállapította, hogy a kedvezőtlen gazdasági hírek hatására az embereknek megnőhet a kalóriaigénye, mivel a nehéz időszakban a magasabb stressz-szintet több evéssel próbáljuk kompenzálni.
BŐVEBBEN
« első‹ előző1293.  |  1294.  |  1295.  |  1296.  |  1297.  |  1298.  |  1299.  |  1300.  |  1301.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés