
Az öregedés folyamatával együtt jár a látás romlása is, amelynek hátterében olyan, magas előfordulási arányú szembetegségek állnak, mint a zöld és a szürke hályog vagy a makuladegeneráció.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Két brit férfi, akik már évek óta teljesen vakok voltak, egy elektronikus műretina beültetésével részben visszanyerték a látásukat. A retina mögé ültetett kis eszköz segítségével a két férfi képes érzékelni a fényt, és bizonyos formákat is felismernek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Ha egy sebész nem alszik eleget, ugyanúgy képes végrehajtani egy, már begyakorolt mozdulatsort, vagy elsajátítani egy újabbat, mint kipihent társa. Ugyanakkor kutatók szerint a kialvatlan agynak nagyobb erőfeszítésre van szüksége mindezekhez, ami vészhelyzetben problémás lehet.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A túlsúly és az elhízás más betegségek közt a rák kockázatát is növeli, ugyanakkor a mértékletes fogyás egy új tanulmány szerint csökkenti az egyes daganattípusokkal összefüggésben álló gyulladás szintjét.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Lustának és rosszabb munkaerőnek gondolják számos munkahelyen az elhízott vagy túlsúlyos nőket – ez a fajta diszkrimináció a legújabb kutatások szerint világszerte egyre elterjedtebb.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A dopaminszint az agy bizonyos régióiban hatással lehet a motivációra, derült ki egy kisebb kutatásból, amelynek eredményeiből nem csak az agy működését ismerhetjük meg jobban, de hatásukra a depresszió, a skizofrénia, a figyelemzavar és egyéb, motiváció hiánnyal kapcsolatos mentális betegségek kezelésében is újabb távlatok nyílhatnak meg.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Szemen csípett egy darázs vezetés közben egy napszemüveges teherautó-sofőrt Németországban, aminek karambol lett a vége.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A General Dentistry című lapban nemrég megjelent tanulmány arról számolt be, hogy a sport- és energiaitalok fogyasztása riasztó mértékben megnövelte a fogkárosodás gyakoriságát, főként a tizenévesek körében, ugyanis az italok magas savtartalma károsítja a fogak külső rétegét, vagyis a fogzománcot.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Csökkenne a magas vérnyomással küzdő betegek és az agyi katasztrófák száma tudósok szerint, ha az élelmiszeripar csökkentené a termékekben a só mennyiségét és az államok megadóztatnák a sóban gazdag élelmiszereket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Megoldhatja a vörösborban található reszveratrol körül évek óta zajló vitát amerikai kutatók tanulmánya, amelyben egérkísérletek eredménye igazolta a vegyület egészségvédő hatása és egy gén közötti kapcsolatot.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1366. | 1367. | 1368. | 1369. | 1370. | 1371. | 1372. | 1373. | 1374. | …következő ›utolsó »







